Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1998

Kurucz István: Előszó

Kurucz István

Előszó

Ezeréves történelmünk egyik máig ható, példát mutató, erőt adó, hazafias büszkeséget kiváltó eseményének, az 1848-as forradalom és szabadságharcnak idén ünnepeltük a 150. évfordulóját. Másfélszáz év távlatából vajon jól ismerjük-e a történéseket?

Petőfi 1848. június-szeptemberben Az apostol című költeményében így írt:

„ Világtörténet! Mily csodálatos könyv!

Mindenki mást olvas belőle.

Egyiknek üdv, másiknak kárhozat,

Egyiknek élet, másiknak halál.

Egyikhez így szól s kardot ad kezébe:

»Eredj és küzdj! Nem küzdesz hasztalan,

Az emberiség segítve lesz.«

Másikhoz így szól: »Tedd le kardodat,

Hiába küzdenél,

Mindig boldogtalan lesz a világ,

Mint ezredévek óta az.«”

Aztán 1849. július 11-én Arany Jánoshoz küldött levelében a következőket olvashatjuk. „Kedves barátom, az napon, melyen hirdettük a népgyűlést, amelyre föllovait volt bennünket Kossuth, hogy fanatizáljuk a pesti népet a főváros környékén vívandó véres, elhatárzó, utósó lehelletünkig tartó csatára, hol Kossuth maga is jelen lesz, s ha kell, meghal Pest romjai alatt stb. mint ő maga mondá: ugyanaz napon adta tudtára a kormány a fővárosi népnek - hegedűszóban persze - hogy esze ágában sincs Pest környékén harcolni, még kevésbé otthagyni becses fogát, hanem az első bokor zörrenésére el fog eblábalni világtalan világig, hol Árpád óta nem volt ellenség, s hol hazamentő irhája nagyobb biztosságban lehet. Én ezen komiszságra teljes erőm és tehetségem szerint dühbe jővén, s megemlékezvén még előbbeni sebeimről is, kaptam magamat, fölszedtem sátorfámat, s másnap családommal együtt ide e békési magányba bujdokoltam azon óhajtással, vajha soha többé a nyilvános életnek mégcsak küszöbére se kényszerítene sorsom; s most itt vagyunk, s amely perczekben végkép felejtem, hogy hazám is van, tökéletesen boldog vagyok. ”

Két írás Petőfi Sándortól! Nemcsak az olvasón múlik, hogy mit olvas ki belőle. Bizony igazak az angol költő, S. Butler sorai: „Azt mondották, hogy a múltat még az Isten sem tudja megváltoztatni: a történetírók képesek rá, és talán ezért is tűri meg őket az Isten, mert e tekintetben hasznára lehetnek. ”

Ezért nagyértékűnek tartom és ezúton is megköszönöm muzeológusainknak az 1848-as levelek című kiállítás megrendezését, mert a látogatók a történelmet alakító elődeink saját tollából, a hites tanúk feljegyzéseiből, leveleiből, relikviáiból tolmácsolás nélkül gyara- píthatták ismereteiket 1848-ról hol megerősítve, hol módosítva ezáltal korábbi történelemképüket. Bízom abban, hogy alapítványunk legújabb évkönyvének tanulmányozása hasonlóan szolgálja ismereteink gazdagítását.

3