Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1998

Kovács Gergelyné: Széljegyzetek egy rádiótörténeti CD-ROM kiadvány margójára

A CD-ROM borítólapján felsorolt CD-készítők megszenvedtek a kiadvány elkészítéséért. Szerkesztőként olykor én is „spártai bölcsességekkel” vigasztaltam magam: a jó pap is holtig tanul, a történelem az élet mestere stb. Féltucat munka közben feljegyzett „bölcsességet” úgy hiszem, érdemes megosztani kollégáimmal.

Nem elég gyűjteni, őrizni kell! Nem elég őrizni, ápolni kell! Nem elég ápolni, restaurálni kell! A magyar rádió-vevőkészülékek katalógusához számba vettük a köz- és a magángyűjtemények anyagát. Megnéztük, hogy a gyűjtemények milyen állapotban vannak, megpróbáltuk az írásos emlékekben felfedezett, de sem tárgyi valóságukban, sem fényképes megjelenítésükben már fel nem lelhető készülékeket felkutatni, esetleg begyűjteni. Az eredmény a negatív tartomány felé közelített, annyira sikertelen volt. Agresszívebb gyűjtést kellene végezni? Valami olyant, mint legutóbb 1996-ban a Magyar Rádió Néprajzi Múzeumbeli kiállítása idején naponta hallhattunk a Kossuth rádióban. A Magyar Rádió gyűjteményének megismerése során azonban megtudtunk, hogy igazán unikális régi készülékek nem kerültek be, s azt is láttuk, hogy a rossz tárolás, az állagmegóvás és a restaurálás munkálatainak elmaradása sokszor még egy fotó készítésére is alkalmatlan tárgyak gyűjteményéhez vezethet.

„Ami volt, az nincs már, / Ami jó volt, elmúltArany János két sorát az eltűnt közgyűjtemények nekrológjaként idézhetjük. 1993-1994 fordulóján Susánszky László mérnök úrral több, mint fél száz híradástechnikai vállalatot, intézményt kerestünk meg levélben, hogy munkásságukat szívesen bemutatjuk az épülő diósdi Rádió és Televíziómúzeumban. A levelekre a megkeresettek mintegy 10%-a adott választ, anyagot azonban ők sem adtak. 1996-1997 fordulóján számba vettük a rádiókészülék-gyártással foglalkozott nagyobb vállalatok üzemi vagy gyártmánygyűjteményeit. Hová lett az Orion, a Videoton, a Telefongyár üzemi gyűjteménye? Elmúlattuk? Elmulattuk? Másra ugyanis nem gondolhatunk. Az üzemekből ismeretlen körülmények között még a “multik” érkezése, a privatizáció előtt elvándoroltak a tárgyak. Egy évtized múlva talán már azt lehet mondani rájuk, hogy elenyésztek, mint a honfoglalás kori templomaink a tatárjárás után.

A jó pap is holtig tanul! Rózsa Sándor villamosmérnök, jeles magángyűjtő készítette el a rádiókészülékek katalógusát. Őt is meglepte, hogy az általa nyolcszáz darabosra becsült magyar gyártású rádiókészülékek száma a feldolgozás során megközelítette az 1100 darabot. Az is meglepő volt azonban, hogy a közgyűjteményekben átvizsgált leltárkönyvek 10-15% hibás adatot tartalmaztak.

A hang elszáll! A nemzeti hangtár fájó hiánya mellett munkánk során szomorúan kellett tapasztalni, hogy az emberi mulasztások, a bűnös intézményi hanyagság egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a magyar rádiózás során készült hangrögzítések jelentős része nem a háborús események következtében pusztult el. A viaszlemezeket és az ún. feketelemezeket szemétként selejtezték le a Magyar Rádióban, így nem véletlen, hogy a hanganyag II. világháború előtti része Kiss Gábor Zoltán magánhangtáros közreműködésével készült el.

A magán- és a közgyűjtemények kapcsolata olyan, mint a nőé és a férfié. Mindketten mást akarnak, egymást. A magángyűjtő lehetőleg egy múzeumépületet és köztisztviselői fizetést ahhoz, hogy gyűjteményét bemutassa, bővítse és rendszerezze. A közgyűjtemények viszont csak hiányzó tárgyaik megszerzését, olykor a magángyűjtemény legrégibb,

27