Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1998
Kovács Gergelyné: Az alapítvány használatában lévő ingatlanok és bérlemények
A kiállítóhely fűthetetlen, a padozat és a salétromos falak építészeti beavatkozást igényelnek. A felújítást a kiállítóhely bővítésével és fejlesztésével együtt szabadna elkezdeni, amelynek célja egy korszerű szállítástörténeti állandó kiállítás berendezése az 1986-ban rendezett, kevés változtatással azóta is üzemelő felváltására. Fejlesztési tervek A Somogy Megyei Műemléki Felügyelőséggel egyeztetve - kihasználva a beépítési lehetőségeket - engedélyezési tervet kell készíttetni. Tervezési feladatként a kerítés nyomvonalában kiépített fedett, kosáríves árkádsort határoztunk el, amely a gépjárműveket fogadná be, és amelyhez a mozgópostakocsi védelmére könnyűszerkezetű tetőszék csatlakozna. A bejárati kaputól jobbra ún. kapusfülkét kell kialakítani, amely múzeumi boltocskaként is működhet a nyári szezonban. Ezeknek a terveknek az elkészítését 1999-re irányoztuk elő. Az udvart megfelelő kertészeti kiképzéssel alkalmasnak találjuk arra, hogy helyet adjon az ezeréves postás emlékműnek, amely azok emlékére készülne, akik kötelességtelje- sítésük közben haltak meg. A futókövetek, a postalegények, a pénzszállítók, szerelők stb. munkavégzésük során nemcsak balesetek, de erőszakos bűncselekmények áldozataiként is elvesztették életüket. Neves és névtelen hősök az állami szolgálat ellátásában. Emlékművüket a magyar államiság ezredik évfordulóján kellene felállítani, olyan kitűnő emlékműtervezők meghívásos pályázatával, mint Pannonhalmi Zsuzsanna (keramikus), Tóbiás Klára (tűzzománc és üvegművész), Lantos Györgyi (szobrász). Az épület-felújítás és bővítés eredményeként az istállóban a kocsimakettek, a fogatolt járművek (delizsánsz, kariolok, laptika, esetleg szán), valamint a kézi szállítóeszközök kapnának helyet a postai szállítás történetének képes multimédiás feldolgozásával. A padlástér a magas fedélszékével - egy későbbi fejlesztéssel - alkalmassá tehető az „Európai utazások a delizsánszon ” című kiállítás számára, amely a jelentősebb európai üdülőhelyeket, fürdőket mutatná be - a régi postatérképek útvonalán haladva - sok színes képpel vonzóan a külföldi látogatók számára is. Nagyvázsonyi Postamúzeum A llapotfelmérés A múzeum a MATÁV Rt. Soproni Igazgatósága tulajdonában van. Ingyenes használata itt nem foglalja magába a közműköltségeket, de a költséges épület-felújításokat igen, amilyenre 1985 óta kétszer is sor került. A múzeum 1992. évi felújítását követően mind kívül, mind belül teljes festés-mázolásra szorul, de ezt a földgáz bevezetése és a fűtés korszerűsítése miatt ebben az évben el kellett halasztani. Jóllehet a gázvezeték kiépítésére egész Nagyvázsonyban sor került, a megyei műemlékvédelmi hatóság a vár és környéke épületeinél még nem járult hozzá a gáz bevezetéséhez. A kiállításba beépített működő távközlési berendezések közül többet tartalék alkatrész hiánya, anyagkifáradás miatt nem lehet üzemben tartani. Ez megerősíti azt a múzeumi 156