Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1998
Lukács Klára: Szünidős gyermekfoglalkozás
Lukács Klára Szünidős gyermekfoglalkozás A Bélyegmúzeum 1998-ban csatlakozott először a kisiskolások szünidős programsorozatához, a Szüni-dö-dőhöz. A nyár folyamán három ízben fogadtuk a gyerekeket és szüleiket a következő témájú foglalkozásokra: úgy mint levélírás nádtollal és levélpecsételés, bélyegtervezés, valamint Szekeres Erzsébet textiltervező művésznő vezetésével szövés. Minden foglalkozás előtt rövid tárlatvezetés keretében - néhány bélyegkülönlegességet kiemelve - bemutattuk múzeumunkat is. Az első témához az ihletet a 48-as kiállítás adta. Az itt bemutatott bélyeg előtti, ún. előfutárleveleken ismertettük meg a gyerekekkel a múlt század postakezelési sajátosságait, a korabeli bérmentesítési változatokat, megkóstoltatva velük egy kis magyar posta- történetet. Az elméletet nemsokára követte a gyakorlat. Lúdtollat nem tudtunk beszerezni, nádtollat viszont igen, ezzel legalább olyan nehezen lehetett írni. Öröm volt látni a sok lurkót, ahogyan ákombákomjaikat kanyarították, azon igyekezvén, hogy a betűk minél „múltszázadiasabbak” legyenek. Zárójelben jegyezném meg, hogy minden elővigyázatosság ellenére a nádtollal pacát lehet ejteni, ezért aztán ha a szépség nem is, ám a munka minden levélkén meglátszott. Miután végeztek a megírásával, megtanítottuk őket összehajtogatni boríték formájúra a levelüket. A bélyegzéshez kézinyomdát használtak, alkalmazták a Pesth és Pest helybélyegzéseket, a bérmentesítéssel kapcsolatban frankót, illetve az András-keresztet. Sokan vissza-visszaszaladgáltak a kiállítóterembe, hogy egyéb postamesteri jelzéseket is megtegyenek, feltüntetve például a levél súlyát, természetesen latban. Mindezek után a pecsételés következett. Vörös pecsétviasszal ragasztottuk le a leveleket, és a Postamúzeumtól kölcsönkapott szép pecsétnyomók egyikét-másikát kiválasztva egy-egy szép címerábra is került a borítékokra, amivel büszkén mehettek haza a gyerekek. Másodikként a bélyegtervezés következett természetvédelem, sport és történelem témakörökben. A tervek elkészítéséhez zsírkrétát, színes ceruzát használtak. Az elkészült kis alkotásokat a kiállítóteremben helyeztük el, amit örömmel láttak viszont a családostul visszatérő gyerekek. Utolsóként, de nem utolsó sorban Szekeres Erzsébet textiltervező segítségével megismerkedhettünk a szövés alapelemeivel. Különböző fajta szövőkeretek felhasználásával szebbnél szebb mintákkal csuklópántok, hajpántok, övék, szövött bábok készültek a gubancos fonalszálakból. A művésznő pedagógiai érzékét dicséri, hogy a nagy zsúfoltság ellenére - hiszen rengetegen vettek részt ezen a foglalkozáson is - mindenki megtanulhatta az általa választott szövőkeret fajtán a szövés alapelemeit. Fáradhatatlanul magyarázott, segített, ha kellett vigasztalt, hogy minden kisgyerek sikerélménnyel gazdagodva térhessen haza. Hogy a szövés közösségteremtő is lehet, azt nem gondoltam volna csak akkor, amikor láttam, hogy a négytagú családból az eleinte „nehezékként” szereplő apuka (a foglalkozás kezdetén tüntetőén háttal ült mindenkinek a széken) kis idő múlva már megfordult, hogy lássa a munka menetét, végül pedig ő maga is elkészített egy szép övét. 147
