Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1998

Pataki Klára: Most jó lenni katonának

Pataki Klára Most jó lenni katonának... Százötven év óta sok fiatal irigyelte negyvennyolcas elődeit, akiknek megadatott, hogy részesei legyenek a forradalom és szabadságharc dicső tetteinek. Kevesebben gondoltak, gondolnak arra, hogy minden kornak megvannak a maguk lelkesedésre, tettre késztető eseményei, a hétköznapi kisebb-nagyobb küzdelmek, „hőstettek” lehetőségei. Ember­ségből, becsületből nap mint nap választás előtt állunk. Nemcsak a fiatalok, de a társada­lom minden egyes tagja találhat alkalmat arra, hogy a közért cselekedhessen. E hétköznapok sorában mégis jólesik történelmünk ünnepnapjaira, jeles eseményeire gondolni. Mai fiataljaink számára az 1998 és 1999-es évek megadják az alkalmat a 150 éves évforduló méltó megünneplésére is. 1848-as barangolás Alapítványunk a Puskás Tivadar Távközlési Technikum közreműködésével ehhez kívánt hozzájárulni az „1848-as barangolás az Interneten” címmel meghirdetett vetélkedőjé­vel. Reméltük, hogy az 1998. március 15-től 1999. március 15-ig folyó versenyben sok iskola tanulócsoportja méri majd össze tudását a 48-as eseményekről, és sokan kapnak kedvet arra is, hogy ebben az időszakban érdeklődéssel forduljanak szűkebb pátriájuk negyvennyolcas eseményei és emlékei felé. Őszintén meg kell mondanunk, hogy nagyobb részvételre számítottunk. Az okokat keresve elsősorban arra gondolunk, hogy ebben az időszakban számos hagyományőrző program, verseny közül választhattak a fiatalok, köztük Internetes lehetőségek is kínál­koztak. A másik ok az lehet, hogy sok iskolában, ahol már bekapcsolódtak a Sulinet- programba, még nem voltak elég gyakorlottak ahhoz, hogy a meglehetősen munkaigé­nyes feladatokat megoldják. Arra nem szívesen gondolunk, hogy néhol talán a kellő ér­deklődés hiánya is okozhatta a távolmaradást. Áttekintve a többfordulós vetélkedőnkben résztvevők pályázatait úgy érezzük, ér­demeiket egyáltalán nem csökkenti a versenyzők kisebb száma, mert nagyon figye­lemreméltó, értékes műveket kaptunk. Az eredményhirdetés az 1999. évi Távközlési Világnapon, május 17-én lesz, biztosak lehetünk abban, hogy olyan csapat fogja meg­nyerni a versenyt, amelynek tagjai tanárukkal együtt valóban jó munkát végeztek és kiemelkedő tudásról tettek tanúságot. Jövőre közre is adjuk évkönyvünkben pálya­művük egy részét. Jubileumi tanévnyitó A fiatalok legkisebbjeire is gondolva a hollókői óvodások és az általános iskola I-IV. osztályosai számára szerettük volna emlékezetessé tenni a „jubileumi” tanévet. Ezért a hollókői múzeumunk kertjében, illetve - tekintettel a hűvös időre - részben a kultúrház­145

Next

/
Thumbnails
Contents