Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1998
Borsos Károly: Történelmünk önkényes elemzése
láshiba áldás, kikapcsolja a készülékét, így nem hallja a szöveget, azt meg látja, hogy mikor kell tapsolnia. A kötelező idiómák használata és ennek sikere az előadásokból is kiöli a gondolkodásra való törekvést, hiszen egy félremagyarázható mondat annak is ártana. A sztereotípiák bizonyos fokig célt tévesztettek, mivel kezdetben senki sem volt kíváncsi a közönség véleményére, eljutottunk oda, hogy ma már senki sem tudhatja egy lelkesen tapsoló közönség igazi véleményét. A taps értéke minden téren devalválódott, mindenkinek kijár, aki valamilyen és nem hátrányos megkülönböztetésben részesül, például valahol kihúzzák a nevét. A sztereotípiákban való gondolkodás átterjedt a szónoki emelvényről a munkapadokra, a konyhai asztalokra, az utcára. A fekete-fehér értékelési mód és az egyszerűsítés rányomja bélyegét a szellemi élet magasabb szféráira is. Számomra elszomorító volt például a Petőfi-év, amikor nap-nap után hallani lehetett a túlzó jelzőkkel terhelt méltatásokat. Túlzásoktól terhelt volt a Bartók-év és most a Kodály-év. A szegény ünnepeiteket környezetükből kiemelve addig magasztaljuk, amíg az ellenérzést nem sikerül kiváltani. Gondoljuk meg, hogy Móricz Zsigmondnak csak az M betűvel kezdődő kortársai közül irodalmi nagyságaink közé kell sorolni Márai Sándort, Makkai Sándort, Molnár Ferencet és Móra Ferencet. Azt kell hinnem, hogy nem is szemellenzővel szemléljük a világot, mint egykor a szegény sáros kocsikat vonszoló lovak, hanem félszemmel egy csövön át, és a csövet a mindenség egy piciny pontjára irányítjuk. Ez nemcsak az irodalomra, történelemre, társadalmi problémákra vonatkozik, hanem érvényes a gazdasági és műszaki életre is. Ennek a szemléleti rendszernek sajátos és a társadalmi életet igen nagy időtávlatokra hátrányosan befolyásoló terméke a lakásépítés. 1949-ben az országban kereken 2,6 millió lakás volt, tehát minden 3,75 főre jutott egy lakás. Ez - figyelembe véve a magánosokat, a gyermekteleneket - nyilvánvalóan kevés, de különlegesnek kell tartani, hogy ma kereken 4 millió lakás, 260 000 nyaraló és kb. 50 000 szociális otthoni férőhely mellett még mindig súlyos lakáshiánnyal kell számolni. Ezt a hiányt sok tényező indokolja, egyebek között az, hogy a lakások túlnyomó része az átlag 2,6 fős családok részére épültek. A 2,6 főnek a két szülő és egy 10 évnél kisebb gyerek felel meg. Az ilyen lakás egy ilyen kis család részére is csak átmeneti szálláshely, a második gyermeknek már nincs is hely egy kb. 50 m2-es lakásban. Kezdetben a társbérletek és nyomortelepek felszámolása érdekében indokolt volt a kislakások építése, de a választékot már az 50-es évek végén növelni kellett volna, olyan kb. 100 m2 alapterületű, a nagyszülőt vagy nagyszülőket is befogadó otthonokat építeni, amelyek az együttélés kereteit jól megoldják. Az ilyen jól tervezett lakások lehetővé tennék a szülők munkavégzését, a gyerekek gondozását, a nagyszülők értelmes életét, így megtakarítható volna nagylakásonként egy teljes közműcsatlakozás (víz, gáz, villany, telefon), egy csomó háztartási gép, csökkennének a gyermekélelmezési gondok, a szociális gondozási igények. Ahogy mindenkinek nem felel meg a 42-es cipő, ugyanúgy szükséges a választék a lakások méreteiben. Hallani lehet fiatalok városáról, lakótelepekről, badar elképzelés. 25 év elteltével, amikor a felnövekvő gyermekek elköltöznek, a középkorúak városává alakul a fiatalok telepe, majd újabb 20-25 év és az aggastyánok városában vagyunk. Már vagy 20 éve folyamatosan állapítjuk meg, hogy ez a lakótelep nem lett az igazi, hiába határozzuk el, hogy a következő jobb lesz, a helyzet mit sem változik. Ennek okát 141
