Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1998
Hernitz Ferenc: A soproni posta- és távközléstörténeti gyűjtemény
A Postamúzeum okmány- és térképtára akkor még feldolgozatlan volt. Dr. Vajda Endre, a múzeum igazgatója a feldolgozásra megfelelő személynek találta dr. Mesterházy Sándort, de feldolgozóhely hiányában az okmány- és térképtár nem került Sopronba. A remény nem veszett ki. 1965-ben - több postai évfordulóra hivatkozva - a Hazafias Népfront közbenjárását kérték, hogy a Soproni Ünnepi Hét keretében bemutathassák a helyi postatörténeti gyűjteményt. A Postamúzeum rendezésében így került sor a magyar posta 20 éves fejlődését és két külön tárlóban a 75 éves soproni közhasználatú távbeszélő-hálózatot bemutató kiállítás elkészítésére. Ez alkalomra emléklap és első napi bélyegzés is készült. 1965-ben a helyi Liszt Ferenc Múzeum fogadja be a soproni postatörténeti gyűjteményt külön helyet biztosítva számára. A gyűjtemény 3—4 évre tervezett kiállítását végül 21 éven át láthatta itt a közönség. A gyűjtemény másik része a postaigazgatóság lépcsőházában került bemutatásra. Az itt elhelyezett tárlókban jórészt jubileumi megemlékezések anyagai váltották egymást. Az egybegyűjtött anyag tárolási gondjaitól szabadulandó a postaigazgatóság felajánlotta a helyi múzeumnak átvételre. Mivel a múzeum is helyhiánnyal küzdött, az átadás meghiúsult. Ezt követően a fejlesztési osztály javaslatára a postaigazgatóság vezetője megbízta dr. Mesterházy Sándort a gyűjtemény leltárba vételével és folyamatos kezelésével. Az alkalmankénti foglalkoztatás után 1968. február 1-jétől dr. Mesterházy Sándor kezdetben 16, majd fokozatosan havi 72 órában muzeológusi besorolással gyarapította, rendezte a gyűjteményt. Az eddig magánszorgalomból végzett kutatási munkát a helyi múzeumban, a levéltárban és a Postamúzeumban ettől kezdve már hivatalosan végezte. A soproni gyűjtemény első kezelője, dr. Mesterházy Sándor 126