Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1997
Kovács Gergelyné: Tomcsányi Béla emlékezete
jának beolvasásakor is, később éppen az általa vezetett szolgálati napló bejegyzéseiből sikerült rekonstruálni a kormányzói szózat beolvasásának hiteles történetét. A nyilas hatalomátvétel után kivonta magát a pártrendezvények közvetítéséből, ezért a Rádió Felügyelőség nyilas bizottsága állandóan figyelte, lehallgatták telefonját. Akkor már az ellenállásban dolgozott. Erről Szabó Bendegúz visszaemlékezésében olvashatjuk: „Az Ikarusz autóbusz története. Nem sokkal a német megszállás után történt, hogy Frigyesy vezérigazgató szűkebb körű megbeszélést hívott össze bizalmasan: ha jól emlékszem rajta kívül Tomcsányi István posta műszaki tanácsos, Tomcsányi Béla postamérnök és én vettem részt ezen. Frigyesy vezérigazgató előadta, elérkezett az ideje annak, hogy a Rádió egy korszerű helyszíni közvetítő autóbuszt kapjon a meglévő ócska csukott teherautó helyett, amely nincsen ellátva a közvetítéshez szükséges szerelvényekkel (kábelek, csatlakozók, mikrofonok, hangrögzítők, erősítők stb.), azokat, valamint asztalt és néhány széket esetenként kell a járműbe belerakni. Megvitattuk a reális lehetőségeket, és végül is úgy döntöttünk, hogy csak saját erőnkből remélhetjük az ügy megoldását. Tomcsányi Béla vállalta a belső berendezés és a beépítésre kerülő szerelvények részben megtervezését, részben összeállítását, én pedig vállaltam, hogy az Ikarus gyárnál megpróbálom kicsikarni az igényeinknek megfelelő kivitelű, teljesítményű és méretű autóbusz soron kívüli elkészítését. Frigyesy vezérigazgató megköszönte ezt a vállalást és buzdított bennünket, lássunk munkához, minden akadályt hárítsunk el, a költség nem számít. Tomcsányi Béla és István kifejtették, hogy az autóbuszba be kell építeni mikrofont, lemezvágó berendezést, erősítőt, sok kisteljesítményű adó-vevő berendezést, hogy szükség esetén, ha Lakihegyet vagy a stúdiót a németek használhatatlanná tennék, az autóbuszból lehessen az adást is megoldani. Hozzá is fogtunk azonnal a terv megvalósításához. Az Ikarusnál tett látogatásomkor azonban kiderült, hogy az, mint hadiüzem, semmiféle civilmunkát nem vállalhat és ennek megtartására külön katonai parancsnok ügyel. A vállalat egyik igazgatója, Adorján István, aki az MTI-nél Hell-műszerészként dolgozó Adorján Józsefnek a nagybátyja volt, vállalkozott arra, hogy megbízható embereivel teljesíteni tudja kérésünket, de hogy ez sikerüljön, néhány ellenőrző személynek »be kell kötni a szemét« (magyarán meg kell őket vásárolni), és a munka elkészítőit is premizálni kell, mert végeredményben az ebben közreműködők állásukkal, sőt a fejükkel játszanak. Ötezer pengőben jelölte meg azt az összeget, ami erre szükséges, de azt is kijelentette, hogy erről nyugtát nem adhat és négy- szemközt kell a pénzt megkapnia. Csüggedten jelentettem ezt Frigyesy vezérigazgatónak, mert nem is mertem remélni, hogy ő a precíz könyvelési szakember ilyen szabálytalan eljárásra hajlandó, de meglepetésemre határozottan és gondolkodás nélkül azt mondta: »Rendkívüli időket élünk, most a nemzet érdekéről van szó, ezért minden kockázatot vállalni kell. Senki sem ítélhet el azért, ha most lelkiismeretünk szavát követjük, s talán az utókor még hálás is lesz, ha a Rádió a háború befejezése után mindjárt folytathatja adását. Holnap megkapod az összeget, és személyesen add át Adorjánnak.« Megilletődtem ezen a gesztuson, másnap át is adta az 5000 pengőt, ami akkor nagy pénz volt, és a közvetítő kocsi 1944. december elejére el is készült. A munkát a gyárban is többször ellenőriztem, Tomcsányi Béla is összeszedte az adott célra történő üzemeltetéshez szükséges műszaki berendezés egyes összetevőit, de sajnos a kocsi alkalmazására már nem kerülhetett sor, mert 1944 végén, a Budapest felszabadításáért vívott harcban találat érte és elpusztult. ” 55
