Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1997
Pataki Klára: Ez is múzeum
hozására, egyensúlyban tartására van szükség, ami kétségkívül az esetek többségében szemléletváltozást követel a múzeum munkatársaitól, fenntartóitól és támogatóitól is. Az egyensúly nem egymás alá és fölé rendelt funkciókat kíván, hanem ezek egyenrangú, egymásmellettiségét a működés (és az ehhez rendelt ráfordítások) valamennyi mozzanatában. A magyarországi múzeumok történetét a gróf Széchenyi Ferenc által 1802. november 25-én megalapított Magyar Nemzeti Múzeuméval kel kezdenünk, amikor Európában a múzeum intézménye már jelentős múltra tekintett vissza. 1867-ig mindössze további két múzeumszervezési kezdeményezésről tudunk. Akiegyezéstől 1895-ig 15, 1896 és 1905 között (a millenniumi ünnepségek hatására) további 13 múzeumot alapítottak, illetve a később a trianoni békeszerződéssel elcsatolt területeken további 36 múzeumot. Ma hazánk 780 múzeumát és ezek mintegy évi 2000-2300 kiállítását évente 10 millió körüli látogató keresi föl. Kedvező adatok, ha tudjuk is, e múzeumok többsége „csak” kiállítóhely, emlékhely, helytörténeti stb. kiállítás, akkor is, ha tudjuk, a látogatók száma az utóbbi években országszerte csökkent. Nem vigasz, hogy ez nem hazai jellegzetesség. Ez a helyzet nagy öröm és felelősség a múzeumok számára, s komoly feladatot jelent a látogatottság csökkenésének megállítására. Évkönyvünk olvasóinak minderről vannak tapasztalatai és ismeretei, a múzeum munkatársainak pedig konkrétabb elgondolásai, tervei és - talán nem szerénytelenség - eredményei is. Jól tudjuk, hogy a postai és távközlési emlékek fölkutatása, gyűjtése, tudományos igényű földolgozása nem öncél, csak eszköz ahhoz, hogy a magyar posta- és távközléstörténettel minél több látogatót megismertessünk. Legyen ez a történet is történelmünk szerves része az ismeretek terén éppen úgy, mint ahogy a posta és távközlés is szerves része kultúránknak és mindennapi életünknek. Minden múzeum hasonló, csak ilyen célt tűzhet maga elé, különben megkérdőjelezhetnénk nemcsak ars poeticájuk, hanem fennmaradásuk létjogosultságát is. A magyar múzeumlátogatók is mind gyakrabban tapasztalhatják, hogy a múzeumok imént vázolt törekvéseikkel kilépnek jól ismert épületeikből, a nagyközönség elé állnak alkalmi kiállításaikkal és egyéb programjaikkal is. Akilépés másik módja, hogy a fő tevékenységi körön kívüli eseményekkel is színesítem igyekeznek programkínálatukat. Tudományos értekezlet a múzeumban? Képzőművészeti kiállítás egy történeti múzeumban? Játszóház, gyermektalálkozó a múzeumban? Múzeumi kiállítás egy iskolában, egy hivatalban? Egy sátorban? Igen, és ez is múzeum. Ismerjék meg minél többen a múzeumokat így is, szokják meg, hogy a mindennapi élet része a múzeum, szeressék meg már gyermekkorban a múzeumot! Találkozzanak a sajtóban is minél több múzeumi híradással, melyek többnyire szépségről, régmúlt korok embereiről, tárgyairól szólnak, s nem a Bux- index napi állásával, rendőrségi és maffiahírekkel kezdődnek. Noha tudjuk, a múzeumoknak egyetlen országban, egyetlen korban és rendszerben sem volt az ideális tevékenységükhöz elegendő pénzük, s a maffiózók nem kímélik a múzeumokat sem, s bizony fontos ügy a múzeumrendészet is stb. Pünkösd, gyermeknap, karácsony - három kedves alkalom a barátkozásra. Május 17 és 18-án a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében rendezett Múzeumi majálison ebben az évben is rengetegen ismerkedtek a sátrakban berendezett mini múzeumokkal. Alapítványunk két sátorának látnivalóit legalább 2000 gyermek és kísérője tekintette meg. Kipróbálták 71
