Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1997

Krizsákné Farkas Piroska: Telejubileumok

romos távírója volt, amelyet éppen 160 éve Amerikában mutatott be. Hazánkba 150 éve érkezett az első távirat a bécsi távírdáról a pozsonyi távírdára. A távíró bemutatását 10 év követte hazai megjelenéséig, a telefonnál ez az idő - Puskás Tivadar személyes akaratából - 5 évre csökkent. Feleződve egyre gyorsabban fogyott egy-egy találmány megjelenése és hasznosulása között az idő.

A távközlés látható és láthatatlan csatornái ma olyan mennyiségű információt szállítanak, amelynek kifejezhetetlenül kicsiny része az, amelynek Pekka Tarjanne, azlTU főtitkára világnapi üzenetét szentelte. A világnapi üzenet a távközlés és a humanitárius segítség kapcsolatáról szól. Mivel a múzeum falai között minden a történeti előzményekre figyelmeztet, eszünkbe juthat, hogy Chicagóban az első utcai készülékek 1878-ban mindössze a rendőrséggel voltak összekötve, mondhatnánk a chicagói telefonok születésük pillanatában segélytelefonok voltak. A rádiókommunikáció történetéből 1912-ből ismerjük a Titanic katasztrófáját, 703 ember a 2223 utazóból annak köszönhette életét, hogy a Titanic rádiótávíróval volt felszerelve, és Jack Phillips első távírász 4 órán keresztül - míg maga is hullámsírban végezte életét - szakadatlanul küldte SOS jeleit a környéki vizeken hajózóknak.

1960-ban a chilei földrengésnél a santiagói központi rádióállomás vette magnetofonra a San Ignacio-i postaállomás vezetőjének, aki egyben a falu tanítója is volt, kétség- beesett üzenetét. Az első földlökés után addig kiáltozott segítségért a világűrbe, míg be nem temették a leomló hegy sziklái. O is messze futhatott volna a többiekkel, de ott kellett maradnia a készülékek mellett, ha azt akarta, hogy segítség érkezzen. A San Ignacio-i tanítót ma sem technikai akadályok, sem a természeti katasztrófa pusztításai nem korlátoznák a segélyhívásban, ha műholdas összeköttetésű mobil adóval rendelkezhetne. Azt azonban, hogy a távközlés műszaki lehetőségei erre képesekké váltak, azoknak az embereknek köszönhetjük, akikre a Telejubileumok kiállítással emlékezünk.

Ez a kiállítás a 150 éve született Alexander Graham Beliről és Thomas Alva Edisonról, a 100 éve felfedezett elektronról és felfedezőjéről, Joseph John Thomsonról, és két 100 éve született magyar villamosmérnökről, Tihanyi Kálmánról és Tomcsányi Béláról emlékezik meg. A távközlés jeles személyiségeit a reál és humán tudás egymást kiegészítő értékei jellemezték, emberi tartásukban is kimagasló egyéniségek voltak. Edisont, Bellt még életében szeretetébe és megbecsülésébe fogadta a világ, a Hobel-díjas Thomsont a tudományos közvélemény. 1922-ben Bell temetésekor két percre leállították a telefonforgalmat, Edison temetésekor 1931-ben a villanyvilágítást kapcsolták ki egyetlen percre, hogy érzékeltessék mindenkivel, mivel ajándékozták meg a világot.

De mit tudunk mi magyarok, miként emlékeztünk a 100 éve született Tihanyi Kálmánra és Tomcsányi Bélára ? Emlékeiket látva talán az jut eszünkbe, hogy mit ér az ember ha magyar? »Ignotio nulla Cupido!« - mondták a latinok (Semmi sem sarkall az ismeretlen megismerésére!), s azt hiszem ez lehet az igazság. Tihanyi és Tomcsányi munkásságáról azért vagyunk tájékozatlanok, mert a halálukat követő évtizedek a felejtés sűrű fátylába burkolták emlékezetüket. A Postamúzeum és kiállítás-rendezője, Krizsákné Farkas Piroska a társrendező Elektrotechnikai Múzeummal és igazgatójával, dr. Jeszenszky Sándorral most elénk tárta munkásságukat. A tárgyak, dokumentumok szinte kortársainkká elevenítik őket. Hálásak vagyunk mindnyájan Tihanyi Kálmán körünkbe tartózkodó leányának, Tihanyi Glass Katalin asszonynak, néhai Tomcsányi Béláné keresztlányának, Esztergályos Gusztáváénak, akiknek a kiállított dokumentumokat köszönhetjük. Köszönettel tarto49