Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1996
Angyal Erzsébet: Egy filatéliai bibliográfia előkészületei
mi stb. szempontjaihoz, akkor a szóba jöhető tételek jelentős részét kizárja bibliográfiájából. Gyakran találkozunk nyomdai vagy más úton sokszorosított, a szerző által forgalomba bocsátott rosszul, alig vagy nem szerkesztett, de a filatelisták által számon tartott, esetenként nagyra értékelt és gyakran hivatkozott publikációkkal. A formai kifogásoknak nem szabad a szelekció szigorában megnyilvánulni, hisz az esetleg feleslegesnek ítélt tételekkel terhelt bibliográfia még mindig a jobb változat a használók által hiányosnak találtnál. Az általános kiadói gyakorlatban is sok a kifogásolni való a kiadványok meg- szerkesztési, szöveggondozási, előállítási módját illetően. Különösen így van ez azokban az esetekben, amikor a modem technikai lehetőségekkel élve gyakorlattal, szakismerettel rendelkező kiadói apparátus igénybevétele nélkül adnak ki szerzők vagy intézmények kiadványokat. E problémákat fogalmazza meg frissen megjelent könyve előszavában Gyurgyák János (Szerkesztők és szerzők kézikönyve. Budapest, 1996, Osiris Kiadó), és ad kitűnő eszközt mindazok kezébe, akik kiadói tevékenységgel rendszeresen vagy alkalmanként foglalkoznak. Speciálisan a filatéliai tárgyú kiadványok szerkesztéséhez kitűnő segédkönyv James Negus munkája (Philatelic Literature. Compilation Techniques and Reference Sources. Limassol, 1991, James Bendon). A bélyegkiállításokhoz kapcsolódó nyomtatott anyagok kiadványtípus szerinti hovatartozása további problémákat vet fel. Szétválasztásuk valószínűleg nem praktikus, ugyanakkor műfaji keveredéshez vezet, ha aprónyomtatványként, periodikumként és könyvként számon tartott kiadványokat kivételesen egységesen kezelünk. Egy-egy kiállítás kiadványegyüttesének szokásos része az előzetes propagandafüzet, változó számú - általában sorszámozott - bulletin, katalógus, palmares. Némelyikük az adott eseményhez vagy a kiállított anyagok egyikéhez-másikához kapcsolódó tanulmányt is közöl. Könyv, folyóirat vagy kézirat? Egy-egy terjedelmesebb tanulmányt, melyet önálló kiadványként kezelnek, később könyv részeként (pl. A magyar bélyegek monográfiája fejezeteként), vagy folyóirat-közleményként látunk viszont címváltozás és átdolgozás folytán néha nem is minden esetben felismerve, hogy gyakorlatilag ugyanarról a feldolgozásról van szó. A fordított esetre is van példa: A magyar bélyegek monográfiájának részei összességükben könyvnyi terjedelemben folytatásos folyóirat-közleményként láttak napvilágot német fordításban a Wiener Briefmarken Spiegel hasábjain. Bizonyos folyóiratok a folyamatos sorszámozásban egyéb rovataikat elhagyva önálló munkát jelentetnek meg (néha még a formátumot is megváltoztatva, mint Frank Semmler: Katalog dér ungarischen Firmen- und Behördenlochungen az Arge Ungam Mitteilungsblatt 7/a számaként). Weinert Győző szavait idézem a Philatelia 1919. márciusi számából: „A szakiroda- lomnak voltaképpen csak elenyészően csekély része az, amely könyvekben nyilatkozik meg. Gerince, dereka a hírlapirodalom. A szakirodalomban nagy, összefoglaló munkák csak ritkán jelennek meg, mert ilyenekre csak ritkán van szükség. ” Az eltelt közel nyolcvan év elmúltával is ez maradt a filatéliai szakirodalom közzétételének gyakorlata, s e gyakorlat indokoltsága ugyanúgy fennáll. Ezek után különösnek tűnik talán, hogy a szakirodalom közzétételének munkájában a filatéliai szakkönyvek bibliográfiájának összeállítását tartom elsőként elvégzendő feladatnak. Azért is, mert ez lehet elvileg teljességre törekvő, míg a folyóirat-cikkeket csak válogató jelleggel, vagy egyes folyóiratok 166
