Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1996
Kovács Gergelyné: Millecentenáriumi kiállításunk Ópusztaszeren
A közönségtérből megközelíthető távbeszélőfülkét a szentesi postahivatalból telepítettük át. A benne felszerelt CB készüléken ma is a postamesternő közreműködésével jön létre a kapcsolat. Az írópult - korabeli íróeszközökkel - képeslapok írására éppúgy szolgál, mint a látogatások megörökítésére vendégkönyvünkben. A fából készült, kézzel forgatható képeslap-árusító automatában és a fali tablón abban a képeslapsorozatban gyönyörködhet, amit a Magyar Királyi Posta 1896-ban a millennium tiszteletére adott ki. A többi falon sorakozó tablón a századforduló postai küldemény típusait, a postaszállítást és a távírdahálózatot ismerheti meg. A salterablakon kifüggesztett információk (tarifatáblázat, időjósló táblák, tőzsdei árfolyamjelentések) a századfordulón a közönség tájékoztatására szolgáltak. A működő postahivatal berendezésével az volt a célunk, hogy ne csak kiállítsuk, hanem újra használatba adjuk az egykori, ma már múzeumi tárgyakat. Szerettük volna a látnivaló és a szolgáltatás összhangját megteremteni. Hogy ez mennyire sikerült, azt Ön ítélheti meg. Köszönjük, hogy itt járt. A postamesternők szobája Szeretettel köszöntjük a Postamúzeum kiállításán, amellyel a századforduló női emancipációs törekvéseiben élenjáró postásnőkre emlékezünk. A múlt század elejétől az örökölhető postamesterségek egyre gyakrabban szálltak az özvegyekre, felnőtt korú lány árvákra, s bár alkalmasságukat bizonyították a szolgálatra, kötelezve voltak arra, hogy saját felelősségükre és költségükre a hivatali teendők ellátására szakképzett kiadókat, expeditorokat alkalmazzanak. Az 1860-as években a gyorsan fejlődő távírdaállomásokon kezdték alkalmazni őket, melyet 1869-ben miniszteri rendelettel is elősegítettek. 1870-ben 72 nő tett sikeres vizsgát az első női távírdatanfolyamon. Jóllehet a férfiaknál hátrányosabb megkötésekkel, magasabb képzettséggel, kisebb bérrel és ideiglenesen alkalmazták őket, a századfordulóra kivívták az egyenlő alkalmazási feltételeket. A postahivatalokban, távírdákon, majd a távbeszélő-hálózat kiépülésével a telefonközpontokban dolgozó nők 1896-ban az összes postai személyzet 5,5%-át, 1914-ben már 30%-át tették ki. A postamesteri hivatalokban ez az arány már 1896-ban 54%, 1914-ben 66% volt a nők javára. Kiállításunk szobabelsője elsősorban a kis településeken dolgozó postamesternőkre, kiadókra emlékezik, akik félreeső kis falvakban szinte maguk képviselték az értelmiséget, fontos szolgálatot végeztek a műveltség terjesztésében. A róluk megőrzött fényképek és dokumentumok, a millennium idején készített emlékalbum számára készült önvallomásaik hivatástudatról és szolgálatuk szeretetéről szólnak. A postás családok, a család- fenntartó özvegy és elvált asszonyok, a szépreményű fiatal lányok egész életükben kitartottak a kalácsot ugyan nem, de kenyeret mindig biztosító postai szolgálatban. Míg szemlélik a postamesternők otthonát, hallgassanak meg Székely Irén postáskisasszony emlékkönyvéből egy postai tárgyakkal és jelképekkel teli óhajtást: „Irénkének! Hozzon neked az élet postája mindig örömhírt, fehérszárnyú turbékoló postagalambokat. Szép lelked ragyogjon szemeidben mindig, mint a nyílt levelezőlap, de tudj titkot őrizni, mint a zárt levelezőlap! Életcélodat biztosan érd el, mint az ajánlott levél. Levélcímedet a 59
