Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1996

Beszédes Ernő–Dérszegi Miklós: Telefónia Budapesten millennium és a millecentenárium évében

mentes kábeleket, a 3 db 32 mm-es KPE béléscsőben fényvezető üvegszálas kábeleket mutattunk be. Az országos távbeszélő-hálózat távkábel generációinak három kábelmintáját külön tárlóban helyeztük el. Az új és új konstrukciók létrehozásának fő műszaki indítéka az Távbeszélő vezetékrendszerek a millennium korától a millecentenáriumig átviteli út fizikai vezetőinek (fém kábelerek, koaxiális vezetőpárok, fényvezető üvegszá­lak) mind nagyobb mértékű többszörös kihasználása nagy és még nagyobb számú be­szédcsatorna egyidejű átvitelével. A három távkábel-generáció közös vonása, hogy az első vonal, amit e kábelekkel építettek, mindháromnál Budapest és Bécs között épült ki. A generációs típusok megjelenésük sorrendjében: 1928. Az első szimmetrikus fel­építésű hangfrekvenciás beszédáramköröket tartalmazó távkebel (81 Dieselhorst-Mar- tin sodrású hangfrekvenciás érnégyes); 1968. Az első nagy átviteli kapacitású kiskoaxiális távkábel Budapest-Győr szakasza (4 kiskoaxiális cső, csőpáranként 920 beszédcsator­na); 1992. Az első nemzetközi fényvezető üvegszálas távkábel digitális átviteli rend­szerek telepítésére (40 fényvezető üvegszál, szálpáranként 1920 beszédcsatorna). 49

Next

/
Thumbnails
Contents