Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1996

Pataki Klára: Bellissimo museo, splendido cicerone

tárni, olyan tárgykörben, amely mindenkihez közel áll. A posta embertől emberig létesített kapcsolatai ősidőktől napjainkig életünk legköznapibb, olykor legdrámaibb eseményeinek tanúi és hírvivői. Látogatóink egyforma érdeklődéssel tekintenek e világméretű kommunikáció tárgyaira és dokumentumaira, nosztalgiával a régebbiekre, beavatottan, helyeslőén, vagy kritikusan az újabbakra. Múzeumaink mindegyike, a maguk sajátosságaival, hangulatteremtő keretei a kiállításoknak. Mindezt a látogatók nagyon jól megérzik, legyen szó egy kis padlós szobáról, vagy a híres festőnk által alkotott csodálatos mennyezetfreskókról. Vendégeink ezért érzik otthon magukat kiállításainkon, még azok is, akik nem tartoznak a szakértők csoportjába, akik számára ezt az otthonosság érzését a szakmai együvétartozás is erősíti.

Ha már a csoportosításnál tartunk, a beírások is tanúsítják a gyermekek és fiatalok látogatók közötti magas arányát. Ok keresik föl a legnagyobb számban és gyakorisággal múzeumainkat, iskolás csoportokban, családi látogatások keretében. Leszámítva az egész kicsik irkafirkáit (Jóllehet ezek spontán kifejezői annak, hogy a múzeumlátogatás sikeres volt!), a bejegyzésekből kiderül, tetszett a múzeum a fiatalságnak. Ki-ki megtalálhatja az életkorának és érdeklődésének megfelelő tárgyakat, a nagyobbak kiegészíthetik ismereteiket, gyakran az éppen aktuális tananyagukhoz kapcsolódva.

„Nagyon tetszett, visszatérek", s közvetlen alatta egy, már kissé óvatosabb kortársi bejegyzés fagyon tetszett, lehet, hogy visszatérek". „Újra itt vagyok” írja egy kislány júniusban és valóban, visszalapozva megtaláltam márciusi bejegyzését is.

ámulatba ejtett a sokféle bélyeg, Pancsika, Pistike, Ambrus.” Ez a három gyermek alighanem a nagymamával, vagy a nagypapával járt itt. Az üzenetek szerint azonban a

nagyikorabeliek nemcsak az unokákkal és az unokák kedvéért gyakori vendégeink. sok köztük a szakmabeli és a csoportos látogató is, akik újra meg újra megnézik kiállításainkat. Sokan írásban is kifejezik csodálatukat, hálájukat és köszönetüket, hogy - mint egyikük írja - ennyi mindent megőriztünk és nem kerültek a postai emlékek a MEH-be (már amelyek nem, teszem hozzá szomorúan). Ők aztán igazán tudják méltányolni munkánkat, hiszen átélői és tanúi voltak a háború utáni évtizedeknek, a nem éppen múzeumbarát éveknek. fagyon szép és csodálatos, hogy vannak emberek, kik ezt is fontosnak tartják.” Többen aggódnak, de reménykednek is, hogy fenn tudjuk tartani a múzeumot és gyarapíthatjuk értékeinket.

Felnőtt magyar látogatóink elismerése, öröme nagy biztatás a számunkra. ,A A Postamúzeum első vendégkönyve, 1955 múzeum egyike az általam ismert leg143