Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1996
Kovács Gergelyné: A reformkori magyar posta
Pest-Eperjes Gyorskocsi Intézet előfizetési jegye valánk olyanok, kik mind Biasini gyorsszekeréről maradtunk le, mert négy órával előbb járt mint szokott.” A reformkori postai szolgáltatásokat áttekintve, annak minden hátrányát számba véve, mégis meg kell állapítanunk, hogy benne a reformkori nemzedék kommunikációjának, érintkezésének nélkülözhetetlen eszközét tisztelhetjük. A reformkor végén a posta már nem az volt ami korábban. Ha csak Arany János és Petőfi Sándor levelesládáit lapozzuk fel, láthatjuk, hogy a posta milyen fontos szerepet töltött be életükbe. Arany János nemcsak a leveleit, az újságokat is mohón tépi fel, híreket keresve benne barátairól. A posta kezdte betölteni a nemzeti közintézmény szerepét, amelyet Arany János érzékletesen fogalmaz meg leveleiben. 1847. szeptember 7-én írja Petőfi Sándornak: „Hol van az a Költő? Valahol az Isten háta megett? Ki viszi oda Nagy-Bányáról az én levelemet? Ej mindegy! Az én dolgom a levélírás, a többi a posta dolga...” Leveleit pedig mindig kézhez viszi a posta, küldje azokat az örök úton lévő Petőfinek, Pestre, Szatmárra vagy Debrecenbe, a kiadóhoz, Pap Endre címére vagy Telegdi Lajos könyvárushoz. A magyar posta reformkori története tanúságot szolgáltat a törvények, a végrehajtó szervezetek és a társadalom kölcsönhatásairól. Arról, hogy a társadalmi és gazdasági fejlődés alapjait képező törvényes rendelkezések hatástalanok maradnak, ha nincsenek mögöttük ütőképes végreható intézmények, de azok megléte sem jár eredménnyel a társadalom aktív részvétele, megnyerése nélkül. 117
