Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1996

Kovács Gergelyné: A reformkori magyar posta

visszaélés történt vele és a parasztot a sok fuvarozással a mezei munkájában akadályozták, a postamestereknek pedig sok kárt okozott, mert elvette tőlük az utasokat. Szóval ez engedményt akként szorították meg, hogy csak azon egyének kaphatnak előfogatra utalványt, kik királyi hivatalban vannak és hivatalos ügyben utaznak. Most tehát nem olyan könnyű hozzájutni. De a megyei alispánok megtartották a jogot, hogy saját területükön ők is adhassanak ki előfogatra utalványt, s a határos megyék alispánjai ezzel egyetértenek. Ha tehát az ember egy ilyennel ismerős, kap tőle utalványt, először csak a megyéje területére s aztán később, ha már néhányszor jól ütött ki, nincs semmi akadály. Még egy út erre nézve az, hogy ha valódi utalványt nem kapott, legalább arra törekszik, hogy az első állomásig kapjon valakitől előfogatot s ott aztán bizonyos nyílt bátorsággal kívánja, hogy újat adjanak tovább. Ez a falukon még megjárja, mert ritkán néznek utána a dolognak, de városokban és nagyobb helységekben ez nehezebben megy, mert mindig bizonytalan és utalvány nélkül egy helység sem kötelezhető. A megtakarítás e mellett igen nagy, mert míg egy postaló mérföldenként 22 és fél krajczár, az előfogatos ló csak 7 év fél krajczár, tehát négy ló mellett mérföldenként éppen egy forint. A borravaló nem tesz nagy különbséget, mert hogy az embert jól kiszolgálják, a falusi bírónak és a parasztnak épen annyit kell adni, mint a postakocsisnak, bár mérföldenként mégis talán pár krajczárral kevesebbet. A rendszer a következő: az indulási helyen megkapja az ember az előfogatot ama hivatalnok útján, kit e végett felkeres s az előfogat az utasnak a lakása elé áll. Ezután állomásonkint utazik tovább, melyek 2-3 mérföldnyire vannak egymástól beosztva, a falukon mindig a bíró lakásáig, a városokban mindig a megyei hivatalnok helyiségéig vagy a városházáig - a körülmények szerint. A bíró elküldi a kisbírót lovakért a paraszthoz, a jegyző pedig - milyen minden faluban van - megvizsgálja az utalványt minden fizetés nélkül, az előbbiek azonban némi kis borravalót kapnak, két krajczár mindenesetre elég. Ezenkívül az állomásért járó fuvarbért előre kell megfizetni vagy a bírónak, vagy magának a parasztnak. Az előfogatok legtöbbnyire latinul vannak kiállítva. Gyakran elég gyorsan szolgálják ki az embert, gyakran némi lassúsággal, mindig valamivel lassabban, mint a postán, de ritkán olyan csigalassúsággal, mint a mi kedves hazai postáinknál szokás. Ha jól halad az ember, naponkint 12-16 mérföldet is megtehet. ”

1823-ban a bécsi kocsiposta igazgatója, a nehéz társasszekerek helyett, csupán öt utas szállítására alkalmas, 4 lóval, éjjel-nappal közlekedő gyorskocsikat állít forgalomba. A fekete-sárga színű gyorskocsik 1824-ben már a magyar utakon is közlekednek, bár naponta csak Bécs-Buda és Bécs-Pozsony viszonylatban. A gyorspostakocsi szolgáltatásairól a Hasznos Mulatságok (a Hazai Tudósítások 1817-től megjelenő melléklapja) 1824- ben pontosan beszámol.

„A sebes postakocsik. Bécsben azAusztriai Monarchiára nézve, ezelőtt 15 hónapokkal kezdődött egy olyan intézet, mely már magában figyelmetességet érdemel, de a foglalatoskodó lakosokra nézve különösen hasznos és kellemetes. Ezen intézet a sebes postakocsiban áll, mellyel az utazók különös gyorsasággal, nappali és éjjeli szünetlen menetellel szállíttatnak egyikfővárosból a másikba... A sebes postakocsival való járás Bécsben kezdődött, 1823-ban május 3-dikán legelőször Brünnbe; és azóta már Prágába, Budára, Grazba, Pozsonyba, Triesztbe és Karlsdbadba is folyvást jár. Az intézet céljának oly jól megfelel, hogy ezen idő alatt, hivatalbeli jegyzés szerént, többen utaztak véle 13 000 személyeknél.

114