Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1996

Kovács Gergelyné: A reformkori magyar posta

meg is adom, de úti társam nevetett erre az ajánlatra és falura küldött egy parasztért. Ez oly ajánlatot tett, a mi bennünket nevetésre fakasztana, de itt fel sem tűnik, t. i. ha nem térünk be sehol fogadóba, hanem a szabad ég alatt hálunk a mezőn, az esetre négy lóért 13 forintot kíván; ez esetben hoz magával zabot, kenyeret, sajtot, hagymát stb., szénát majd útközben vesz a parasztoktól. Este, ha már nem mehet tovább, valami legelőn megállapodik, kifogja lovait, megbéklyózza s legelni hagyja, ő maga lefekszik a földre s betakarózik bundájával, utasainak pedig tetszésökre bízza, hogy úgy költség az éjét, a mint nekik tetszik. Reggel ismét befogja lovait és megyünk tovább naponkint tíz, tizenkét, sőt több mérföldet is magunk után hagyva. Nyáron az ilyen szerződés megjárná, de ilyen időben megkeserülnők egész éljen át a szabadban lenni, azért inkább a másik ajánlatot fogadtuk el. Ez három forinttal drágább s így e harmincz mérföldnyi utat három nap alatt tíz tallér és tizenhat garasért tettük meg négy lóval. Útközben is alig két forintot költöttünk el egyenkint, mert nem a drága postaúton, hanem mellékutakon, többnyire pusztákon utaztunk keresztül. Valóban kellemes gyors utazás. ”

Ha utazásai közben néha postára szorul, mint Szeged környékén, akkor is adódnak gondjai: „Az első állomáson a postamester már majdnem öt éve volt hivatalban, és - mint biztosított - én voltam ez idő alatt az első utasa. Hogy egy darab utat meggazdálkodjam, felfogadtam lovait harmadfél állomásnyira egész Battonyáig. De a postakocsisom felültetett, mert a mint odaérkeztem, megtudtam, hogy ott postaállomás nincs, s az első is csak a túlsó parton egy mérföldnyire van. ”

Tudósunk minden bizonnyal az 1788. március 1-én megnyitott VII. számú Budáról Ceglédre és Aradon át Temesvárig húzódó postaúton, a tótkomlósi postamestertől bérelhetett stafétát. A postamester abban az időben Horváth András volt (1788-1801), akiről tudjuk, hogy expeditorára bízta a posta vezetését és 1784-ben anyagi visszaélések miatt vizsgálat indult ellene. Hogy mennyit fizetett nem írta le, de a díjszabás szerint költségei a következőkből tevődtek össze: lópénz, lovanként és stációnként (15,17 km) 39 krajcár; szekér vagy kocsipénz, amennyiben fedett a kocsi a lópénz fele, ha fedetlen egynegyede; kenőcs vagy hájpénz stációnként 4 krajcár; ostorpénz lovanként 7-9 krajcár.

Az utazás, mivel természettudósunk kísérőkkel - ahogy írta tömőgyárral (a madarak kitömésére szolgáló berendezésekkel) - utazott, nem keveset fizethetett a stafétáért. 1794-ben, már visszautazását előkészítendő, részletesen leírja a legolcsóbb és legmegbízhatóbb hazai utazást, a forspontot (a német Vorspann magyarításával keletkezett), azaz az előfogatot. Ennek a középkorból eredő, szokásjog alapján tovább élő intézménynek 1751-ben Mária Terézia megszüntette az ingyenességét, s mérföldenként 7,5 krajcárban állapítja meg díját. Természetesen még így is sokkal olcsóbb volt a postai díjnál, miként azt Hoffmanssegg számításai mutatják.

„Eszék, 1794. június 13-tól végéig. A minap azon reménységről írtam neked, hogy posta helyett előfogattal fogok utazni, hogy így a költség egy részét megtakarítsam. Ez állapot a következő, mit nagyon fontos tudni mindazoknak, a kik Magyarországon utaznak. Minden falu az országban, sőt mint hallom, minden koronatartomány köteles az utasok számára előfogatot állítani, ha a felsőségtől erre utalványt mutatnak elő. Ezen felsőség vagy a tartomány- vagy a hadbiztos a király vagy a megye nevében, e tekintetben a legmagasabb hatóság. Ezelőtt a hatóságok akárkinek adhattak ilyen utalványt, de sok

113