Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1996
Kovács Gergelyné: A reformkori magyar posta
Megismerve a reformkori posta közjogi helyzetét, szervezetét, személyzetét, vázlatosan tekintsük át szolgáltatásait, a levélposta és kocsiposta működését, irodalmi szemelvények segítségével. A reformkori postai rendtartások két postajáratot különböztettek meg a rendszeres járatokat, az ordináriákat és a rendkívüli, staféta járatokat. Míg az előbbiek meghatározott útvonalon és időben közlekedtek, az utóbbiak alkalmanként az utazók vagy szállítók kívánságára. A staféták a postamester lovaival, kocsijaival szállítottak, a lóváltásról a vonal menti postamesterek gondoskodtak. A rendszeres levélposta-járatok - amelyeket a postaprefektúrák, majd főpostahivatalok igazgattak a helytartótanács rendelkezései szerint - leveleket, nyomtatványokat (könyv, folyóirat, hírlap, kotta, réz- és kőnyomat stb.), árumintát szállítottak, s 1842-től, igaz a feladók felelősségére és csak a legközelebbi kocsiposta állomásig, pénz- és csomagküldeményeket is. Mint fentebb említettük, 1752-től azokon az útvonalakon, ahol kocsiposta közlekedett, a bécsi kocsiposta főexpedíció kizárólagos szállítási joga alatt, a pénz- és csomagküldeményt kizárták a szállításból. 1786-ban rendeletben tiltották meg, hogy a feladók - az olcsóbb levélposta szállítási díj miatt - pénzt helyezzenek a levelekbe. Addig a tértivényes (Recepisse), ajánlott (Recommandiert) levelek elvesztése esetén kártérítést fizettek. Azt azonban, hogy a rendelkezés eredményes lett volna, nem mondhatjuk. Tanúságos történet erre nézve gróf Festetics György Csokonai Vitáz Mihályhoz küldött pénzt is tartalmazott ajánlott levelének históriája, amelyet 1801 januárjában küldött Festetics a sümegi postáról a debreceni postára. Költőnknek csak 3 hónap múltán, a sümegi posta keresésére kézbesítették, természetesen pénz nélkül. Az esetről Festetics pontos leírást és dokumentumokat kért Csokonaitól. Részletek a válaszlevélből: „Nagyságodnak kegyes parancsolatjára ímé alázatosan iderekesztem a kívánt dokumentumokat: instálván egyúttal, hogy a debreceni postának maga mentségére tett reflexióimat megolvasni méltóztassék. Két dologgal kívánja a levélnek 3 hónapig való hevertetését elütni-vétni: úgymint, hogy az én nevem Debrecenben esméretlen volt, és hogy azon levél a postán nem kerestetett. ” Aztán leírja, hogy őt és szüleit jól ismerik az egész városban, s azt is, hogy többször küldötte postára a kollégium szeniorának inasát levélért, sőt abban az időben 10-12 levelet kapott is. Egyébiránt, írja „...nem arra valók-é az ilyen nagy postáknál a Brieftrage- rek, hogy a szokott taxáért a leveleket kihordják? De most is azért vettem későbben a levelet, hogy (amint az expeditor mondta) nincs cursorjuk vagy miek. Márpedig egy ilyen városban, ahol 3000 tanuló seregei öszve az országnak minden szegletéről; ahol dis- trictuális tábla, királyi városi törvényszék, egész regement garnison, provinciális commisáriátus s a t. vagyon..., ahol annyi és annyiféle correspondentiák undulálnak s ahol olly gazdag fizetése van a postamesternek: nem a közjó hátráltatásával esik-e meg egy nyomorultporteurt nem tartani?” Később megírja, hogy bár a térti vényre azt írta, amikor megkapta a levelet, hogy a pecsét ép volt, később rájött, hogy a bal alsó szárnynál sötétes ragasztékok vannak, s ezt kimetszve el is küldi bizonyítékként. Végezetül mintegy összefoglalást ad, amikor leírja: „...hasonló rendetlenségekről, késedelmekről, gyanús ragasztásokról, sovány mentségekről stb. más érdemes és neveze107
