Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1995

Beszédes Ernő–Kisfaludi Júlia–Kovács Gergelyné–Solymosi Jánosné–dr. Tóthné Farkas Anna: Az újjászületett Delizsánsz Kiálllítóterem

se villamos térrel) működtek. Sömmerling (1809), dr. Ritschi (1830), dr. Alexander (1837), Schilling (1837), Bain (1843) távjelző berendezéseit Sámuel Morse amerikai feltaláló jelrögzítő távírókészüléke követte. 1837-ben mutatta be berendezését, amelynek felhasználásával 1844. május 27-én a Washington és Baltimore között kiépült távíróhálózaton megindult a távirat váltás. A készülék az elektromos áram mágnesező hatásán alapult (elektromágnes és delejzár). Hosszú és rövid jelek kombinációiból álló jeleket továbbított (morze ábécé), amit a delejzárra szerelt tompa hegyű tű egy egyenletes sebességgel mozgó papírszalagra nyomtatott (domboríró).

Magyarország 1847-ben Bécs-Pozsony között nyitotta meg első közhasználatú távíróállomását, Eckling bécsi műszerész által módosított Bain-féle mágnestűvel jelző készülékkel. 1850-ben a Pesten megnyitott távíróállomást már Morse rendszerű domborírógépekkel szerelték fel. Mivel a domboríró távírógépek jelei nehezen olvashatóak, kísérleteket folytattak a színes kékírógépek rendszeresítésére. A domborírógépeket Kiss József posta és távírda főigazgató (1889), és Hollós József műszaki tanácsos (1896) által tervezett távírógépek váltották fel, amelyeken az 1885-ben Popovits posta- és távírdafelügyelő, valamint Brausewetter szegedi órás konstruálta kékíró szerkezetet alkalmazták.

A távíró fejlődése a betűnyomó távírógépek kifejlesztésével folytatódott. Dávid Edward Hughes new-yorki tanár 1855-ben nyert szabadalmat készülékével, amelyet az 1868-ban Bécsben megtartott nemzetközi távíróértekezlet fogadott el használatra a távíróhálózatban. A gép olvasható nyomtatott betűket írt. A magyar távírószolgálatban a Hughes-gé- pek 1947-ig működtek. Ebbe a készülékcsoportba tartozik a Siemens-Halske-féle 1891- ben, a frankfurti elektrotechnikai kiállításon bemutatott tőzsdei betűnyomógép is.

1898-ban Pollák Antal elektrotechnikus és Virág József gépészmérnök egy zseniális gyorstávírógépet állított össze. Az adás lyukasztott papírszalagról történt, a vétel pedig a készülék fényérzékeny papírjára, jól olvasható kézíráshoz hasonló szöveget rögzített. Az írást a készülék automatikusan előhívta és rögzítette. A percenként 1500 szavas sebesség azonban az igényeket messze felülmúlta, így nem alkalmazták.

1874-ben a francia Baudot feltalálta az időmultiplex elvet, amely lehetővé tette a vezetékek többszörös kihasználását. Az ezt követő ugrásszerű fejlődés és az ehhez kapcsolódó találmányok a távírótechnikát is új irányba terelték, ami a mai napig legelterjedtebb készülékhez, az aszinkron rendszerű távgépíróhoz vezetett. A szinkron-rendszerű távírógépek kezeléséhez jól képzett távírászokra volt szükség, valamint igen bonyolult berendezésekre, ami biztosította a gépek működéséhez az együttfutást.

Legelőször az 1914-1918-as években fejlesztettek ki aritmikus aszinkron start-stop rendszerű távgépírót (Morkrum-Kleinschimdt készülék). 1926-ban a Lorenz cég a Morkrum-Kleinschimdt szabadalom alapján kezdett távgépírókat gyártani. Néhány évvel később az angol Creed és a német Siemens-Halske önálló rendszerű mechanikus gépet szerkesztettek, amelyek Európában a leghasználatosabb típusok lettek.

A legutolsó fejlődési szakaszban születtek meg a legkülönbözőbb típusú képtávíró- készülékek is, amelyek ma már a sajtó, az űrtávközlés és a meteorológia nélkülözhetetlen eszközei. Az ezen az elven működő elektronikus távgépírók az 1980-as évektől kezdve kerültek forgalomba (Siemens 1000, RTF F1100, F2000, a magyar Triton Rt. által kifejlesztett Gepárd 8 és 16-os távgépíró).

153