Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1994
Bartha Lajos: A Postamúzeum asztali napórájáról
Bartha Lajos A Postamúzeum asztali napórájáról A Postamúzeum egyik érdekes és különösnek tetsző kiállítási tárgya egy iránytűvel ellátott, hordozható (ún. asztali) napóra. Az első pillanatban úgy vélhetnénk, hogy ennek az ámyékórának kevés köze lehet a postatörténethez. Bár a kiállításon bemutatott napóra valóban nem a hazai posta emlékei közül került a múzeumba, mégis egy olyan időmérő műszert képvisel, amely világszerte sok helyen hozzátartozott a postaszolgálat és a közlekedés mindennapi eszköztárához. Emellett ipartörténeti szempontból is az érdekes példányok közé tartozik - ismereteim szerint gyártmányát tekintve Magyarországon az egyetlen példány -, így mindenképpen érdemes kissé részletesebben bemutatni. A nyilvános és közhasznú napórák A napórák a legrégebbi csillagászati pontosságú időmérő eszközök. Ugyanakkor az első olyan tudományos igényű mérőműszerek voltak, amelyek a szélesebb nagyközönség igényeit is szolgálták. Az ókori görög városok színházainak, templomainak építményein és az antik Róma közterein egyaránt megtalálhatók voltak a nyilvános időjelző napórák. A kora-középkori Európában a templomok, kolostorok falába vésett vagy karcolt, nagyon leegyszerűsített napórák az imaidőket jelezték. Az ókorban is használtak már kisméretű hordozható napórákat (többnyire táskában hordozható vagy függőként zsinóron nyakba akasztható típusokat). A hordozható apró zsebnapórák, vagy a valamivel nagyobb asztalra, ablakpárkányra állítható árnyékórák számos változata és típusa azonban az európai reneszánsz idején, a 15. század második felétől terjedt el. Népszerűségüket növelte, hogy többségük a pontos betájolás érdekében iránytűvel (kompasszal) volt ellátva, így az utazóknak tájolóként, egyes pontosabban megszerkesztett példányaik pedig földmérő műszerként is szolgáltak1. Meglepőnek tűnik, hogy a gondosan megszerkesztett, igen pontos napórák akkor terjedtek el széles körben, amikor a kerekes órák - a toronyórák, asztali- és faliórák, majd a zsebórák is - megjelentek. Ennek egyik oka a korai kerekes órák tökéletlenségében kereshető: a toronyórák vagy a zsebórák annyira pontatlanok és megbízhatatlanok voltak, hogy járásukat állandóan ellenőrizni kellett a mindenkor pontos, de csak derült időben és ' A máig fennmaradt legkorábbi „modem" hordozható, iránytűs napórákat Hans Dom (kb. 1425-1509 k.) domonkosrendi szerzetes, csillagász és műszerész készítette Becsben és Budán, ahol 1467-1490 között Mátyás király számára dolgozott. Eszközeit a krakkói Jagelló Egyetem, a londoni British Museum, az oxfordi Tudomány- és Technikatörténeti Múzeum és néhány más nagy gyűjtemény őrzi. A 15-17. században a különféle szögmérő eszközök (mérnöki és csillagászati műszerek, iránytűk, napórák stb.) gyártóit összefoglalóan kompaszkészítőknek (körzőkészítőknek) nevezték, utóbb főleg a napórakészítéssel foglalkozó mesterek használták ezt a megnevezést. 98
