Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1994

Sipos Józsefné: Az első magyar „repülőposta” bélyeg

Viteldíj Bécsbe Krakkóba Lembergbe Levelezőlap K 3,20 K 4,70 K 6,20 Levél 20 g-ig K 3,30 K 4,80 K 6,30 40 g-ig K 4,80 K 6,30 K 7,80 Az légiposta küldeményeket csak a Budapest 4 sz. postahivatal vehette fel. A bélyegek érvénytelenítésére „Budapest LFe 4 LFe” jelzésű keletbélyegzőt alkalmaztak (1918. júl. 4. N. 9.), Bécsben Flugpost betűzővei érkezették. Későbbi járatoknál „Repülőposta” feliratú ind. (indulás) illetve érk. (érkezés) rövidítéssel ellátott, alul Budapest helynevet feltüntető bélyegzőt vettek használatba. Akiegészítő bélyegekre csak Budapest 4 lebetű- zés került. Budapest 4. sz. postahivatal első kezelési, Bécs érkeztetési bélyegzője A repülőposta küldemények feladói nagyrészt bélyeggyűjtők, kereskedők és spekulán­sok voltak. A címzettek között voltak az osztrák kormány tagjai, a hadsereg-főparancs­nokság, de a korabeli tudósítás szerint küldemény ment az osztrák postamúzeumnak is. Július 3-án délután 5 órától fogadták el a repülőposta küldeményeket. Július 4-én reggel fél nyolckor nyitott a postahivatal, s a 9 óráig feladott küldemények még az első zárlatba bekerültek. Az első zárlatban összesen 520 levélpostai küldeményt továbbítot­tak, ezek között 365 levelet, 89 levelezőlapot, valamint 36 ajánlott levelet és 3 ajánlott levelezőlapot. A repülőposta járat megnyitása A repülőposta küldemények zárlatának megérkezéséről a korabeli szaksajtó így tudósí­tott: ,,..A Magyar Általános Gépgyár mátyásföldi repülőterére július 4-én kilenc órakor ért ki az autó, melyen maga Földes pt. főfelügyelő harminc perc alatt hozta magával a főposta épületéből az egyszerű postazsákot, amelyen spárgával hozzákötött rózsaszín cédula függött ezzel a felírással: Mátyásföld, repülőposta. A zsákot Rafft-Marville Ágos­ton kapitány, a monarchia összes légi forgalmi járműinek parancsnoka és Vargha Emil főhadnagy többszörösen kitüntetett repülőtisztek vették át. (A repülőpostához még ötven katona és húsz postás van beosztva). ” 44

Next

/
Thumbnails
Contents