Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1994

Bartha Lajos: A Postamúzeum asztali napórájáról

juk, megkapjuk az iránytű elhajlásának hullámzását. Az így nyert görbén megkereshető az ismert helyen, de ismeretlen időpontban bejelölt deklinációérték éve. Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kompaszkészítő mesterek a 17-18. században már nem minden évben mérték meg az iránytű elhajlásának szögét, hanem gyakran hosszú időn át ugyanazt a régebbi adatot jelölték be műszereiken.

Augsburgra meglehetősen sok adatunk van [8]. H. G. Körber összeállításából megállapítható, hogy a mágnestű 22 fokos nyugati irányú eltérése a földrajzi északtól az 1760 és 1780 közötti időszaknak felel meg, vagyis napóránkat nagyjából ezekben az évtizedekben, tehát a 18. század utolsó harmadában készítették.

Ez a „mágneses kormeghatározás” jó összhangban van a napóra készítőjének életrajzi adataival. Lorenz Grassl, akinek családnevét néha „Grássl” vagy „Graessel”-ként is írták, a 18. század első felében született Ingolstadban. Augsburgban sörfőző inasnak szegődött, de egy balesetét követően - amelynek következtében az egyik ujját összezúzta - a mesterségnek hátat fordított. Egyik rokonának közbenjárására 1767-ben engedélyt kért és kapott is az augsburgi városi magisztrátustól, hogy árpaőrlő mesterséget folytasson és közben napórákat állíthasson elő [9].

Augsburg ekkoriban már átvette a vezetést Nümbergtől a finomműszer-ipar terén [10], Az iránytűk, napórák, mérnöki és tüzérségi irányzóeszközöket már aránylag nagy sorozatokban állították elő az augsburgi kompaszkészítő manufaktúrák. A17-18. század fordulóján Nikolaus Rugendas, Johann Martin és Johann Willebrand, a 18. század derekán Ludwig Theodatus Müller, majd Andreas és Johann Georg Vogler, a század végén Johann Nepomuk Schrettegger gyártmányai Európa-szerte kelendők voltak. Megjegyzendő, hogy a felsorolt mesterek napóráinak kivitele, formája sőt díszítése annyira hasonló, hogy nem is különböztethetők meg egymástól.

Grassl 1767-től nagyszámú napórát készített, ezek formájukban és kidolgozásukban teljesen azonosak a Müller és a Vogler-féle készítményekkel. Az a benyomásunk, hogy Grassl megvásárolta a fenti műhelyekben készült napóra alkatrészeket, amelyeket azután ő már csak összeszerelt és saját nevével látott el. Ezt a lehetőséget valószínűsíti az is, hogy egyik-másik napóra alján, amelyet Grassl árusított, még „Vogler” név olvasható. Lehetséges, hogy Lorenz Grassl az 1765-ben elhunyt Johann Georg Vogler műhelyének félkész raktárkészletét vásárolta meg [10], Bár az ilyen eljárást a céhszabályzat tiltotta, sőt a városi elöljáróság Grasslnak csak a városon kívül engedélyezte a napóra készítést, a vállalkozó kedvű napórakészítő tevékenységét ez nem gátolta.

Bár a világ nagy gyűjteményei több Grassl feliratú napórát is őriznek (elsősorban a Cambridgei Wipple Múzeum) hazánkban eddig a Postamúzeum példánya az egyetlen ilyen darab. Nemcsak műszertörténeti szempontból, hanem ipartörténeti vonatkozásban is érdekes, Magyarországon egyedülálló példány.

A napórát eredetileg is dobozban őrizték, jelenlegi doboza azonban későbbi, nem ehhez a példányhoz készült. A szép ámyékórát 1989-ben restaurálták és kitisztították. 1994. tavaszán a múzeumban kipróbáltuk és megállapítottuk, hogy valóban mintegy három perc pontossággal lehet rajta az időt leolvasni. A 18. század végén, sőt még a 19. század elején is ez a pontosság az akkori közlekedés és posta kívánalmainak eleget tett.

104