Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1993
Gyűjteményi munkáinkról - Hajdú József: A Postamúzeum fotógyűjteménye
Felhasznált irodalom: 1. Bácskái Sándor: Képek és albumok a budapesti Postamúzeumban Fotóművészet, 1992. 2. szám 2. Posta mérnöki szolgálat 50 éve, 1887-1937. Kiadta a Magyar Kir. Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium Jegyzetek A fényképészek életrajzi adatait a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója, Kincses Károly bocsátotta rendelkezésemre, amelyért ezúton mondok köszönetét. 1 Klösz György (1844-1913) - 1864-ben nyitott műtermet Pesten, a Hatvani u. (ma Kossuth Lajos) 1. szám alatt. A 70-es években azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy vállalta a Petőfi-dagerrotípia restaurálását, amit nagy szakértelemmel elsőként végzett el. Bár foglalkozott portré és riport fényképezésével is, igazi hivatását a város - elsősorban Budapest - fényképezésében találta meg. 1904-ben fia, Klösz Pál a bécsi grafikai főiskola elvégzése után betársult az üzletbe, amelyet apja halála után továbbvitt, egészen az államosításig. A század első éveiben a műterem még kettős profilú volt, de a fiú hatására egyre inkább eltolódott a sokszorosító ipar irányába. 1948-ban ebből alakult meg az Offszett-nyomda. 2 Erdélyi Mór (1866-1934) - 1888 körül nyitja meg első műtermét Budapesten, az Erzsébet tér 18. szám alatt, és hamarosan a főváros egyik vezető fényképésze lett. A fotográfia majdnem minden műfajában jelentősét alkotott. Archívumában 150.000 db negatívot őrzött Magyarországról (táj-, városkép stb.), amelynek nagy része megsemmisült, a maradék pedig szétszóródott az országban. 3 Pete Gyula - A múlt század utolsó éveiben mint negatív és pozitív retusőr dolgozott Székesfehérváron, majd 1910-ben önálló műtermet nyitott a Vár körút 29. szám alatt. Igényes fényképész volt, a hagyományos eljárások mellett guminyomást és pigmentnyomást is vállalt. Gyermekfelvételekben specialistának hirdette magát. 4 Brunhuber Géza - Fényképész, akinek műterme ma is áll Budapesten a II. kerület, Corvin tér 5. szám alatt. A budai Vigadóban alkalmi műtermet üzemeltetett 1906- 1916 között. A Magyar Fényképészek Országos Szövetségének választmányi tagja volt 1909-ben. 5 Kiss Károly- Az 1910-es évek elején nyitotta műtermét Budapesten a Mester utca 18. szám alatt, Kiss Károly Modem Fényképészete néven. Zsánerképekben és gyermekfotókban tűnt ki, és többféle nemes eljárást is művelt. Ő volt az első, aki Pesten villanyfényes műtermet működtetett. Az 1930-as években Érdligetre költöztette műtermét. 6 Dunky fivérek - Dunky Ferenc és Dunky Kálmán (1858-1935) fényképészek és fotókereskedők, akik 1886-ban alapították kolozsvári műtermüket a Főtér 10. szám alatt. Később Miskolcon, Désen, Sátoraljaújhelyen, Budapesten is volt műtermük. Budapesti Műtermüket Székely Aladár vezette, aki segédként náluk dolgozott. 59