Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1993
Centenáriumi évünk: Puskás Tivadar halálának és a Telefonhírmondó megindulásának 100. évfordulója - Krizsákné Farkas Piroska: „Halló! Itt Puskás Tivadar telefonja!” című kiállítás
zett fotók a Telefonhírmondó műsorában többször szereplő művészeket mutatják be. Az itt álló pontosidő-vezérlő óra emlékeztet arra, hogy 1911-től az utcai pontosidő órákat a Telefon Hírmondó Rt. működtette. A Telefonhírmondó történetének rövid összefoglalását a szabadalmi okiratok társaságában olvashatják: “A világ első hírközlő stúdiója és adója, Puskás Tivadar találmánya, a Telefonhírmondó Lukács Béla miniszter szóbeli engedélyével 1893. február 15-én kezdte meg működését Budapesten, a Magyar utca 6. számú lakóházában. A budapesti távbeszélő előfizetők (2571 állomás) - különdíj ellenében (1,5 Ft/hó) - kérhették a telefonközpontokon keresztül a hangos újság kapcsolását. Az önálló hálózat kiépítése már megindult, de Puskás Tivadar váratlan haláláig, 1893 március 16-ig a Telefonhírmondó központját mintegy 70 km huzalhossz, alig másfélszáz előfizetővel kötötte össze. A hírmondót és szabadalmát öröklő Puskás Albert nem volt sikeres sem az engedélyeztetés, sem a fejlesztés ügyeiben. 1894 őszén a Telefonhírmondót, a szabadalom jogával eladta Popper István mérnöknek, aki Puskás Tivadar méltó utódjának bizonyult. 1894. október 29-én megalakította a Telefonhírmondó Részvénytársaságot. Előteremtette a fejlesztésekhez szükséges tőkét. Kiépítette az önálló vezetékrendszert, amelynek fő áramkörei hurokrendszert alkotva, egy-egy városrészben 2—300 előfizetői állomást szolgáltak ki. A Telefonhírmondó központját átköltöztette a Kerepesi (ma: Rákóczi) út 22. számú bérházba. Az előfizetők száma 1894-ben 700 fő volt, 1895-ben már 4915. A hálózat hossza 115 kilométerről 271 kilométerre nőtt. A hírmondó műszaki vezetője a kiváló elektromérnök Szvetics Emil volt. A szerkesztőségi munkát Virág Béla hírlapíró, a kereskedelmi teendőket Horváth Géza végezte. A művészeti osztályt Polgár Géza vezette Zilahy Gyula zeneigazgatóval. A Telefonhírmondó indulásától kezdve klasszikus közszolgálati intézmény volt. Adásideje 9 órától 21.30 óráig tartott, óránként friss híreket adott, országgyűlési tudósításokat, tőzsde- és időjárás-jelentéseket, közegészségügyi tudnivalókat közölt. Ismertették a napilapok vezércikkeit, a színházi és zenei élet eseményeit. 1894-től Popper István a zenei műveltség terjesztésére délutánonként házi hangversenyeket, esténként operaházi és színházi közvetítéseket szervezett. 1911-ben a Telefonhírmondó óraüzemmel bővült. Központjából naponta háromszor automatikusan szabályozták a főváros pontos időt mutató köztéri óráit. Az első világháborút követő forradalom, majd a megszállás idején a hálózat leromlott. Előfizetői mélypontját 1916-ban érte el 3197 előfizetővel. 1923-ban Popper István saját részvényeit eladta a Kozma Miklós vezette Magyar Távirati Irodának. 1924-ben felújították a hálózatot és a központ berendezéseit. Vezetője Szőts Ernő, huszáralezredes lett, aki akárcsak egykor Puskás Ferenc a katonai pályáról lépett a részvénytársaság szolgálatába. A műsorszórás sokszínűsége kétségtelenné tette, hogy a Telefonhírmondó Rt. jó eséllyel pályázhat a hamarosan meginduló Magyar Rádió műsorszolgáltatásának ellátására. 1925. novemberében a részvénytársaság elnyeri a műsorszolgáltatás koncesszióját. A Magyar kir. Posta műszaki főigazgatója, Paskay Bemát és a már említett Szvetics Emil vezetésével a Telefonhírmondó helyiségében kiépül a rádióstúdió, ahonnan 1925. december 1-én megindul a Magyar Rádió adása. Az első üdvözlőbeszédek között Demény 40
