Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1992

Csegezi Tamásné: A Bélyegmúzeum 1992-ben

olyan különböző eseményekhez, személyiségekhez kapcsolódnak, hogy képi kifejezésükhöz, ha róluk egyetemes érvényű, összegző gondolatokat kívánunk közreadni, komoly tanulmányokat kell folytatni. Ez jelenti a szolgálatos lélek első teherpróbáját. Aztán jönnek a bélyeg felületének szerkesztési, a tipográfiai kivitelezés kötöttségeivel kapcsolatos gondjai, melyeket nem könnyű feladat az alkotói fantáziával és eszköztárral összeilleszteni. Ehhez is fegyelmezett szellem és szolgálatos lélek szükségeltetik.

Ezt az alkotói szellemiséget követhetjük nyomon a vázlattervek, vázlatok, bélyegtervek kiállított példányain. Már az első vázlatok is tömör kompozíciók, sokszor csak színes foltjátéknak tűnnek, majd rajzos részletek, kemény kontúrok hálózzák be és töltik meg tartalommal.

Első bélyegét 1949-ben készítette az újjáépült Lánchídról. A sötétzöld, haragos színű Duna mögött a budai vár üszkös romjai magasodnak, fölötte a plasztikus fények szinte aranykapuvá emelik az új ragyogó hidat, amely több lesz mint híd, egy eszmét, Széchenyi eszméjének újjászületését hirdeti.

Az 1952-es és 1956-os olimpiai sorozatai nemcsak kitűnő anatómiai tanulmányok, hanem történelmi képek is. A magyar zászlót lobogtató, földgömbbé is szelídíthető futball labdától, az akadályt hatalmas lendülettel átugró lovasig a magyar sport aranykorának dokumentumai, amelyek egyben népünk csakazértis élni és győzni akarását jelképezik.

A hatvanas években a budapesti panorámát, hidakat megörökítő sorokkal tesz vallomást, ahogyan egyik Duna-parti metszetére rávéste Kosztolányi soraival: „Óh én szeretlek áhítattal, tornyos, kavargó, büszke Budapest." A sorozatok finomművű megformálásukkal, a hidak esetében visszafogott színeikkel, a panoráma sorozatnál a futó időben is állandó Duna kék folyamával összefogott képek páratlan grafikai megoldást eredményeztek.

A hetvenes években a nemzetközi műemlékvédelmi szervezet (ICOMOS) hazánkra is kiterjedő figyelmével egyidőben, páratlan műemléki sorozatokkal gazdagította a magyar bélyegkiadást. Visegrádi blokkja 1975-ben méltán nyerte el az „Év legszebb bélyege" kitüntető címet. A múlt feneketlen mély kútjából történeti, régészeti tanulmányok gondos alkalmazásával rekonstruálta a Mátyás-kori Visegráot. A sötétkék háttér a fényben úszó reneszánsz épületeket és az üde domboldalt mély ragyogással meseszerűvé, látomássá teszi. Egy történeti rekonstrukció míves miniatúráját láthatjuk a bélyegén.

Nem tagadhatjuk, hogy Vertei József művészi látásában meghatározó szerepe van varázslatos szülőföldjének, Dömösnek. Ez a történelmi érzékenységét elmélyítő környezet élő kapcsolatban tartja a régmúlt korokkal. Talán azért kelnek életre bélyegein a régészeti ásatások feltárta épületszobrászati maradványok, amelyek egyébként csupán szürke kőtári szobortöredékek maradnának. A budavári palota gótikus szobrai a patikamérlegnél is pontosabban mért fényekkel megvilágítva, feledtetik torzó voltukat.

Vertei József munkássága nemzetközi tekintetben is jelentős. A modern bélyeggrafika egyik szép példánya az 1969-ben készült „Ember a Holdon" bélyege. Az űrhajós felnyújtott karjai közé helyezett magas szövegoszlop a tipográfiai elemek kitűnő illesztésére ad példát. Díjnyertes ENSZ-bélyegei 1967-ben, 1978-ban, 1983-ban jelentek meg. Számomra legkedvesebb az 1967-es bélyegrajz. A stilizált, szárnyaival tanácskozó-termet formázó, szíve táján a glóbuszt hordozó, csőrében olajágat hozó madár elmondja Vertei József érzéseit és gondolatait is az ENSZ kívánt szerepéről.

Az a történelmi érzékenység, amellyel minden témájához közeledik, szinte predesztinálta arra, hogy mindenkor szolgálatos honfitársunkként, a maga eszközeivel hozzá15