Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1992
Krizsákné Farkas Piroska: Múzeumalapítás Diósdon
Posta Magazin: Szól a rádió! (13. sz. melléklet) /VI /I G /I Z „Szól a rádió.. 93/3 55 Az Antenna Hungária és a Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány a Diósdi Rádióállomás épületében Rádió- és Televíziómúzeumot hozott létre. 1995-ben lesz a magyar műsorszórás hetvenedik születésnapja, addigra szeretne a múzeum a hazai hírközlés technikatörténetéből állandó, és a lehető legteljesebb kiállítást bemutatni a közönségnek. Az eddig összegyűjtött anyagot láthattuk január 21- én Diósdon, az egykori vezérlőteremben. Az évfordulóig tartó mintegy ezer napos időszakban folytatódik a gyűjtés és a készülődés az ünnepre. A szervezők elsődleges célja ezzel a sajtóbemutatóval, hogy ráirányítsák a figyelmet az emlékek minél szélesebb körű felkutatására és gyűjtésére. Most még talán fellelhetők és megmenthetők a régi készülékek és hangfelvételek a rádiózás hőskorából is. Sok régi tárgy található a lakásokban, és sajnos, sok megy veszendőbe, tűnik el egy-egy selejtezés során. Mindenkit kérnek rá, hogy feleslegessé vált régi rádióját, tévéjét ne dobja ki, ajándékozza inkább a múzeumnak. A sajtótájékoztatót Földi Antal, az Antenna Hungária marketing managere nyitotta meg, és Bárt ha József, az Antenna Hungária vezérigazgatója, Heckenast Gábor, a Magyar Rádió ny. műszaki igazgatója, valamint Kovács Ger- gelyné, a Postamúzeum igazgatónője tartotta. A kiállítás, melyet Krizsák- né Farkas Piroska rendezett, egyszerre mutatja be a rádiózás hármas egységét: a stúdiót, az adót és a vevőkészüléket. A bemutatóterem mögött, a Magyar Rádióamatőr Szövetség szobájában az a rádió adó-vevő tekinthető meg, mellyel Fa Nándorral is tartják a kapcsolatot. A vetítő- és stúdióteremben a magyar rádiózásról szóló hangemlékeket lehet megtekinteni, illetve meghallgatni. Az 1945-1975. közötti filmhíradókban, amelyek sok-sok órát tesznek ki, mindössze 45 perc foglalkozik a műsorszórással. Borzasztó kevés, ezért is szeretne az Antenna Hungária szélesebben nyitni a társadalom felé, ennek a rádió- és televíziómúzeumnak a megalapításával is. J.J.