Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1991

Postamúzeum - Keviczky István: A Budapesti Távbeszélő Igazgatóság Muzeális Értékmentő Bizottságának munkája. A Budapesti Távbeszélő Igazgatóság hálózatának változásai és fenntartási kérdései

És behordták. Igazgatósági kis szobám, majd az itt-ott szerzett helyek is megteltek. Jelentkeztek sokan, akik lelkesedésből, ellenszolgáltatás nélkül, postai és nem titkolt hazafias érzésből is be akartak kapcsolódni a kibontakozó gyűjtésbe. Sokan jártak már külföldön és feltették a kérdést: hát csak más szakmák, csak külföldön gyűjtik techni­kai múltjuk emlékeit? Gyűltek a tárgyak. Akkor egy napon az igazgatóm megkérdezte: „mi az a rengeteg anyag, amit hoznak és amit lassan tárolni sem tudsz? Tudod mit, gyere, én ezt megnézem..." És elámúlt, amidőn meglátta. 1981-et jelzett akkor az Idő homokórája. Egy reggel csengett a telefonom. "Gyere le hozzám és örülni fogsz, olyan mondok!"- az igazgatóm hangja volt. Szobájába lépve láttam, hogy itt valami rendkívüli lesz. Felállt, egy papír volt kezé­ben és többek között ezt mondta: "Egy lelkes kis csoport alakult itt ki, amelynek tagjai szeretetből vállalták régi, muzeális értékű tárgyak gyűjtését. Megérdemli ez a munka, hogy ettől kezdve szervezett, hivatalos alakulatként folytassátok ezt a postai, szakmai szép munkát! Jutalmazni is fogom az eredményeket és ezúton kinevezlek a Budapesti Távbeszélő Igazgatóság Muzeális Értékeket Mentő Bizottsága vezetőjévé - itt van írásos megbízásod is!" Szobámba visszatérve leültem. Napi feladataink mellett hogy csináljuk most már irányítottan ezt? Összehívtam az önkénteseket és megbeszéltük azt, hogy:- gyűjtési versenyt hirdetünk pontozás utáni személyi jutalmazással évenként egyízben;- tárgyi célkitűzéseket jelöltünk ki három lécsős megoldásban: mindent, majd megha­tározott típusokat, végül pedig csak különleges anyagokat gyűjtünk;- minden eredményről és nehézségről írásbeli tájékoztatókat készítünk az Igazgató­ság vezetősége részére, valamint:- sajtónyilvánosság elé is tárjuk tevékenységünk egyes szakaszinak eredményeit, hi­szen országosan első ilyen munka. Megindult a folyamatos, szervezett gyűjtés, amely 10 évig tartott: 1991. májusáig. * Mindenhová elmentek a bizottság tagjai gyűjteni. Az országos kapcsolataink sűrűn jelentek: „Gyertek, nézzétek meg és ha kell vigyétek!" A Bizottság tagjai mindig készenlétben voltak, az egyes szakterületek gyűjtéseit, ér­tékmegvásárlásait, restaurálási és szállítási feladatait intézték. A Bizottság gyűjtési mozgalmának eredményeképpen 1981-től 1991-ig:- 254 különböző típusú CB. és LB. készüléket- 14 különböző típusú soros és párhuzamos berendezést- 38 faházas, régi kapcsolót- 21 régi kézikapcsolású kis központot- 32 jelzőcsengőt- 70 egyéb telefontechnikai tárgyat és- 40 írásos, régi anyagot gyűjtött össze. Az így megmentett anyagokat a bizottsági tagok átvizsgálás után minősítették és felújításuk illetve selejtezésükre intézkedtek. A régi, muzeális értékű anyagok szaksze­rű felújítását a Budapesti Távbeszélő Igazgatóság Alközponti Üzemének műhelyében végezték. 114

Next

/
Thumbnails
Contents