Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány, Postamúzeumi évkönyv, 1990
Tanulmányok - Krizsákné Farkas Piroska: A magyarországi távbeszélő-hálózat kiépítése és fejlődése a századfordulón
KRIZSÁKNÉ FARKAS PIROSKA Postamúzeumi évkönyv, 1990: A magyarországi távbeszélő-hálózat kiépítése és fejlődése a századfordulón HELYI TÁVBESZÉLŐKÖZPONTOK Az emberi beszéd elektromos úton való továbbítására vonatkozó kísérletek a múlt század közepén kezdődtek. Graham Bell 1876. március 7-én szabadalmazott találmánya eleinte csak egyedi, közvetlen összeköttetés létrehozására volt alkalmas. Az első távbeszélő összeköttetés 1877-ben Bostonban épült. A távbeszélő terjedését Puskás Tivadar központterve lendítette fel. Puskás Tivadar Edison munkatársa volt, a központ elgondolását is először neki mondta el. Edison úgy vélte, hogy a távbeszélő amolyan távíróösszeköttetés, így nem is foglalkozott vele. Puskás Tivadar Edison engedélyével Párizs távbeszélő-hálózatát kezdte el építeni. Magyarországon testvére. Puskás Ferenc kért engedélyt a hálózat létrehozására. Az engedélyt 1880-ban kapta meg és kizárólagos jogot biztosítottak számára, hogy Budapesten és Újpest község területén távbeszélő-hálozatot létrehozzon. Az első központ 1881.május elsején nyílt meg a Fürdő utca 10. számú házban (ma József Attüa u.). Megnőtt az érdeklődés a távbeszélő iránt, így Pesten hamarosan újabb távbeszélőközpont létesült a Lövész utca 11-ben és Budán a Pálffy tér 4-ben. Az első központok két részből, egy jelzőtáblás jelentőszekrényből és egy kereszt- lemezes váltóból álltak. A központ kezeléséhez két, állva dolgozó személy kellett. A távbeszélőközpontok egyvezetékes rendszerűek voltak, visszavezetésre a földet használták. Később egybeépítették a jelentőt a váltóval, majd rézsútos pultnak képezték ki, így már a kapcsolást ülve lehetett végezni. 1885-től egyvezetékes 10, 25, 50 és 100 vonalas központokat készítettek, de az 50-est 1896 után már nem alkalmazták. Az előfizetők számának növekedése miatt szükség volt létrehozni további központokat is. A Baross utcában, a Kerepesi úton és a Széna téren működő központokkal számuk hatra emelkedett. Mivel a központok közötti átkérés bonyolult és lassú volt, kénytelenek voltak a központok számát csökkenteni. 1892-ben csak a Fürdő utcai, a Baross utcai és a Széna téri központok működtek, de 1893-ban ideiglenesen a Teréz körút 3. szám alatt is létrehoztak egy központot. Az egyvezetékes rendszerrel sok probléma volt, a nagy áthallás miatt helyközi hálózatban nem lehetett alkalmazni. A kétvezetékes rendszerre már a távbeszélő állami kezelésbe vétele (1897. május 21.) után tértek át. Az új, 3000 előfizetőt kiszolgáló központ a Szerecsen u. 7-9. számú ház harmadik emeletén épült meg. A postai szabványosítás szerinti LB központok 10, 25, és 100 vonalkapacitásúak voltak; 400-nál több előfizető esetén kétvezetékes multiplikációs központokat alkalmaztak, ilyen típusú a Szerecsen utcai is. A kezelők itt használtak először mellbeszélőt, és ez működött először akkumulátorral, a központok és készülékek addig csak Leclanché-elemmel működtek. 1899-ben a Teréz körúti, 1901-ben a Széna téri és Fürdő utcai központok 53
