Postamúzeumi évkönyv, 1989
Tanulmányok - Szabó Miklós: A Telefonhírmondó kezdő évei
hamar belátták: a „beszélő újság” legfeljebb a nap egy részében képes, mint újság, az előfizetők érdeklődését lekötni. Az első, választék-bővítő újítás az interjúk rendszeresítése volt. „A Telefon Hírmondó interwiewokkal is foglalkozik, a mai nap egyik érdekessége munkatársainak a prímásnál tett látogatása volt.”34 Az interjú valóban igen aktuális témával, a polgári házasság intézménye körül akkor dúló vitával foglalkozott. mivel:.a Telefon Hírmondónak nem csak a hírszolgáltatás, hanem...a művészet ápolása is benne van a programjában,” hamarosan zene, ének, szavalat eseti közvetítésével próbálkoztak, majd, e kezdeti sikereken felbuzdulva a döntő változás 1894-ben következett. A Telefon Hírmondó — mai szóhasználattal — zenés, tarka estet iktatott napirendjébe. Fogadtatása, a sajtóvisszhangokból ítélve, igen kedvező volt. „A Telefon Hírmondó tegnap esti első hangversenye nyitotta meg a koncertek saison- ját. A műsor fénypontját Küry Klárának, a Népszínház tagjának éneke képezte. A diva Radies Béla és Tomay Alajos kísérete mellett a Klárika csárdást énekelte el, a nála megszokott bájjal és jókedvvel. Dominici Szidónia úrnő, a milánói Scala színház volt tagja igen precízen énekelt. Gabányi Árpád monológja, melyet a szerző maga olvasott fel, továbbá egy kitűnően szervezett harsona quartett és Radics Béla szóló-játéka egészítette ki a műsort...a hangversenyt pompásan lehetett hallani.”35 Hamarosan kialakult az a koncepció, mely a Telefonhírmondó szolgáltatásaival a városi kis- és középpolgárságot vette célba, olyan műsorpolitikával, mely kísértetiesen hasonlít a mai struktúrákhoz. Politikai, közéleti és gazdasági hírek, felolvasás, szórakoztató zene, cigányzene, vokális és instrumentális hangversenyek, színházi-, operett-és operaközvetítések, „népművelés” és gyermekdélutánok — lássuk erre vonatkozó példának egy korabeli műsorújság 1897-ben közzétett „Napirend”-jét: „9.30-10.00 10.00- 10.30 10.30- 11.00 11.00- 11.15 11.15- 11.30 11.30- 11.45 11.45-12.00 12.00- 12.30 12.30- 01.30 01.30- 02.00 02.00- 02.30 02.30- 03.00 03.00- 03.15 03.15- 03.30 03.30- 04.00 04.00- 04.30 04.30- 05.00 05.00- 05.30 Napirend, bécsi és külföldi hírek, telefonértesülések, éjjel jött táviratok, hivatalos lap hírei Tőzsdejelentés Hírlapszemle, érdekesebb hírek, táviratok Tőzsdejelentés Helyi és színházi hírek, sport Tőzsdejelentés Országgyűlés, vidéki és külföldi hírek Országgyűlés, udvari, politikai, katonai hírek Tőzsdejelentés Ismétlés, az eddig olvasott érdekes hírek Országgyűlés, törvényhatósági hírek, táviratok Országgyűlés, helyi hírek, táviratok Tőzsdejelentés Érdekesebb tárczaczikkek felolvasása Országgyűlés, pontos idő. időjárás, törvényszéki vegyes hírek Tőzsdejelentés Bécsi lapok hírei, pénzügyi és gazdasági hírek Színházak, sport, művészet, divat, irodalmi műsorok. Helyi, vegyes hírek, táviratok 43