Politikai Kiadás 1944. június
1944-06-24
l t A székely asazonyok közösségi munkája Csikmegyében. M |A földmivelésügyi minisztérium erdélyi kirendeltsége már régétóen felvetette azt a gondolatot, hogy g.z erdélyi magvar falvak életszijstoiialának emelése érdekéién szüfcsíflv an a falusi aszszonyok és leányok megszervezésére, érkÖosí. kulturális és ^azd'..;ági nevelésére, hogy igy a nemzeti öntudat fokozása utján a falvai nőtársadalma is részt vehessen az országénités nagy munkájában. Az Erdélyi ííagyar ^zdasági agyesUlet vezetősége * felismerve a gondolattal rejlő nagy lehet 5segeket, nyomban megindította a szervezés munkáját. Az eraelyi gazdásszonvok megszerfrezéséro aJagalkalmasabb keretnek az eddi^ is jel bevált ÉMGE gazdaköri intézményt találták, amelyből 886 működik a beatért országrészeken.' A szervezés során néhánv hónappal azelőtt azEmge kolozsvári központiban megalajaít a IJazdasslény Szakosztály, majd utána sor került az egyes gazdakSrökboá is a gazdasszony szakosztályok megalakulására, A raeginoult szervezési.munkálatok e^oi^ a legszebb eredménnyel Csik vármegyében jártak, ahol - az Bmge asiMaegyéi kirendel ts igének is v|téz miklés ^ergely kir. tanfelügyelő nek fáradhatatlan munkássága alapjain, - o2 székely községben alakult íe£ a gaznaJrJäfci gazdasszony szamesZtály "Csiki székely asszonyok*karimója" név alatt. A szakosztályok munkáját mindenütt a szakosztályi elnök vezetését')! az Ügyvezető titkárnők irányítják, akik legnagvobb részben a falvak talait^Őiboi kerültek ki. A titkárnők munkájának egységes szellemben valé vezetése érdekében azonban szükségessé v*ilt elyan. tanfolyamok rendezése, amelyeken a gazdaJköri ^azti^szocy J szakosztályok titkárnői megismerkednek mindazokkal a gazdasági, szooiális és kulturális káruésekkel, amelyek községeik előtéren naponta folr^rülnek c's riesolcásra sárnak. EobŐl a aéíbél június hé folyamán az Smge két kikéSző tanfolyamot rendezett összesen 96 résztvevővel, mégpedig Tusnád fürdőn és Gj|ergyészentmikl6son. A tanfolyamok megtartását a fólemiveLésügyi minisztérium erdélyi kirendeltségének "támogatása tette lehetősé, sőt a kirendeltség gondoskedott arröl is, hogy*megfelel5 szakelőadók |ikül4eeévei biztosítsa s napokban vege tért" kéthetes taafolvamok sikerét. A kiképző tanfol^amck e^oadéi kijelölték azt az utat. aöely a falaai gazdasszonyok ;3 gasdaleányok háztrtási és . egyéo szükséges tudásának fejlesztéséhoz vezet. Az elhangzott előadások a magyar a&hoi&f ínyi kötelességeit, a leventeleán-vmoagalmat, a szövetkezeti mozgalmat, a Budapestre korult székely cs'elédleánvok helyzetét, az erdélyi népmüvelés leiadatait tárták fol a hallgatókéi előtt. örvÉsi sajfpo'adások keretében' a házi betegápolásról, a tísecsemősoae^zásrol, a kuruZalás okozta szorenos niensegekről, Magyarország k!&6gészs% : K;yern.. | ZÖl^here3ztes mozgalomról nyertek tájékoztatást. Crazdasági tanárnők tartottak szakelőadásokat a gazdasszony ssserepér*! a háataitásb^n, a népálelmezés, a főzés helyes irányú megjavításáról. Kiválj előadok is-'értették" a titkárnőkkel'a ilajyar sorskérdéseket és mindazokat a problémákat, amelyek az er- . déiyi magyarság ^azdae-í^i felemelésát szolgálhatjuk, ... - . /Fol/t.köv.^/ Jf