Politikai Kiadás 1911. július

1911-07-24

Kecskemétről Jelentik n II agyar Távirati Irodának: Vasárnap hajnalban erős földalatti moraj volt hallható' földrengés azonban nem volt erezhető. A fővárosból meghívott műegyete­mi tanárok pontos mérések után megállapították, hogy a hat lmas templom­'torony felső része negyven ozentlméter elhajlást mutat. Tanáosukra a na­raagok leszedését rendelte el a hatóság, A szakértők a Jövő héten terje­delmes Jelentésben számolnak be tapasztalataikról ós véleményt mondanak arról, hogy mik volnának a teendők a Jövőben való veszélyek elhárításán Vasárnap az -éfoitószetl osztály két építkezésnél betiltotta a Javítási munka folytatását, mert az egész épületet le kell rombolni, A 8. hu­száezrod idol ezradgyokorlatánnk augusztus 4-töl aleig kellett volna Kecskeméten lefolynia*, 'de a háromszáz fünyt, legénység ós ugyanannyi ló­nak beszaaiásoláaátr á\ városi tanács nem engedhette meg. Ép Így,^megta­gadta a tanács az átvonuló honvédhuszárok két oszt lyának a beszálláso­láöát is. Igen sok üzlet az építkezés miatt zárva van. Vasárnap több ezer idegen lepte.el a várost. Kecskemétről jelentik allagyar Távirati Irodának : Vasárnap fél két órakor az egész városban érezhető gyenge földrengés ós ennek kíséretében er s földalatti moraj állott ne. A lakosságot nagy ljjedelem fogta el. Igen sokan előkésztilteket tetcek, hogy az éjszakát a szabadban töltsék, Szolnokról jelentik a Magyar Távirati Irodának: Illés Antal festőművész, a szolnoki fest okolnia t agja, aki itt mexikói tanulmánykópein dolgozott ma reggel 3fcraj^frasxk«siamaigfite ktat^iagybriXt*xliia^xArttax végzetes baleset áldozata lett. Egy társasafe­ból a vasúti állomás:;felé tartva útközben egy arramenö parasztszekérre akart felkapaszkodni, de leesett ós a székét keresztülment rajta. Illés /uacraiaipí meghalt. Illés egy év előtt jött haza Mexikóból, aftol a cow "boyok életmódját tannlfflóayozta és- stüdiumalt most iflolgozta fel, Osz­sz'ei Budapesten a képeiből kiállítást akart rendezni, „ S e l m ecötnyaj jul. 23. A vinnyevülgyl erdőben három nqj alatt -ismételten tüz Ütött kl. Keidig több ..holdnyi terület vált a tüz martalékává. A Selmecbányái tűzoltóság ójjei-cappai munkában vaü,hogy a tüsot elfojtsa. Több főiskolai hallgató támogatja ükét. I. LII'fTAOAUSüABJí. ~« }' t \ ; Budapest, 24. Juli.. löH. (J L o n d."o n, 0nl. ¿3. Bristolban a tengerész k sztrájkja pnuoi. teljesen véget ért. CardU fben a inal nap nyügofftan telt el. A sztiCjk be * fedezésére irányuló tárgyalásokat ej;ápolták. K o n 3 tan 1 l n á p o 1 y, jul.. Abdullah Paseha tábörnfe akt holnapután-Sk tariba utazik geaernlidsiinüai elmet fog viselni. Egyes pontokban való nézeteltérés mir.tr , ;.z európai Törökor­szágban tervezett vaöütak ^^afeisazEx traszlrozására vonatkozó szerződés aláírás.*, t elhalasztották. * Az ösazecTpártok Itt ídőzé* képviselői holnap értekezletet fog­nak tartani, amelyen a parlaiiieát egyöehlvásárol tárgyalnak, Híre Jár, hogy KaísareáBari a meggyilkolt Sekl bej születési helyen nagy tüntetés volt az Ifjútörök bizottság ejblen. Hat kisázsiai redifzászlóaljat, amelyeket Muntefikbe akartak kül denl, elbocsátottak, mert az ottani helyzet további csap'átküldés eket* 00 nem tesz szükségessé. A külföldön lévő örmény romal-katholikus Terzlan pátralaroha, aki a Noostantinápolyl patriarchátus világi tanácsával konfliktusban van, a közoktatásügyi minisztériumnak benyújtotta lemoadását^r Az Ikdam szerint a hadügyminisztérium Németországban három üteg 15 oentimátóres, és három üteg 10 % centiméteres gyorstüzeiomozsarat, • valamint tízezer sohrapnelit rendelt meg, M o s k v a , / FT.Ú../ A hadügyminisztérium szállítási automo­biljai délután ideérkeztek. A versenyben résztvevő tizenhat automobil közül egyik rom-álás miatt nem pályázhat. Kii 1 n, Jul. 23. Egy bécsi lopnaifl azonpárlsi Jelentését illetőleg, amely német birodalmi kölesönkötvónyeknek a franczla piaozou való jegyezésérői szól, a Kölnlsche Zeitung egy berlini táviratban kijelenti, hogy errexKxkxx nézve német részről javaslatot nem tettek, ugy hogy Pr Franezlaország nem is lehetett abban a helyzetben, hogy beleegyezöleg vagy visszautasítólag nyilatkozzék. Madrid , jul. 23. Mint hivatalosan Jelentik a királyné áldott •állapotának ötödik hónapjába lépett. Hí,a d r 1 d . Jul.20. Oanalejas ml lszterlenök ós Garcla Prietl külügyminiszter, tanácskozást folyattak a Thiriet inoídens ügyében •A külügyminiszter De Selves franczla külügyminiszterhez levelet inté­zett, amelyben sajnálkozását fejezte kl az lncldensxntiűkt fölött. Pétervár / Pótervar-Moskva-i röpülöv rseny/ Mnaalerilkow aviatikus utasával Toasno közelében hét. versztnyire Nowgoródtól lezu­hant. A készülékösszetört, a két aviatikus' sértetlen maradt. Lerohe Novrgorodnal a leszállás alkalmával -fején.megsebesült .és. kénytelen a ver senyt feladni. A bb a z 1 a , jul. 23. Hohenlohe hetozeg triesetü helytartó ma megnyitotta az Abbázia ós Lovrana közti temgerparti utat, amelyet az osztrák partvidék idegenforgalmi szövetsége létesített az idei uralko­dói Jubileum alkalmából. Velence, Jul. 23. A görög király az Amphltrlte Jacht födélzetén ideérkezett ós este folytatja útját Turihba. he M a n s , Jul. 23. A nagy automobil dijat Hómóry nyerte meg aki. 648 kilométert tett meg hét óra hat poroz ós 30 másodperoz alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents