Politikai Kiadás 1911. június
1911-06-30
London, jun.80, Azalöóház folytatta a toogerlzaákraáayjogra vonatkozó törvényjavaslat tárgyalását t A vita előreláthatólag'psáJÍ hétfőn osto ér vógot, «• L o nd o n, jun.80.A vétóblll tárgyalása a felsőházban nem Igen halad oiöro. Hosszadalmas vita után az 1. J-t több pótjavaslottal, a molyokook egy részét a kormány olionozto, elfogadták. Konstantinápoly, jun.30. A miniszter tanács lilr szerint a oettloyei kivet áltál közölt ma isszorok kívánságainak tudomásul vétele után néhány miniszter ellenzése dacára elhatározta, hogy azon malisa zoroltnak, a kik hivatásszerűen viselik a fogyvert, a fegyvereket a községi olüljá rö felelőssége mellett megfelelő bizonyítvány kiállításával meghagyják. A minisztertanács továbbá határozatokat hozott a hadműveletek által mc^rongált templomok és lakások újbóli fölépítésére, illetve kiállítására vonatkozólag:, éleimlazoreknok a menekülök között való kiosztása dolajában ós a már via zatórt 85 malisszor család egzisztenciájának biztosítása kérdésében. A porta a katonai szolgálat tekintetében is engedékenynek mutatkozik anynylban, hogy a malisszoroknak bizonyos körülmények között megengedi, hogy a szolgálatot saját kerületükben toljosltsék. A hivatalnoki kinevezéseket illetőleg a porta fideiembe veszi azt o követelményt, hogy a hivatalnokok tudjanak a lakosság nyelvén.E határozatokat a török nagyköveteknek megtáviratozta a nagyhatalmakkal való közlés védett.A malisszor főnökök, a kik a török követi el tárgyaltak., gondolkozóul időt kértek, hogy a többi főnökkel a porta ajánlatáról tanácskozzanak. A szkutarli váll távirata szerint Torna malisszor főnök 25 társával meghódolt. A hadi törvényszék a Színin Tazmlna lapot személyi-ólü polémiája miatt fölfüggesztette, A haditörvényszók nem enged te mog a Jeuno 'Jurc főszerkesztőjének, Gsellal Nurinak, hogy holnap az egyiptomi kérdésről előadást tartson. Pá r 1 s, jun,80, A kormánynyilatkozat, a melyet Calllaux miniszterelnök a kamara mai ülésén tenni fog, tartalmazni fogja azt a bejelentést is, hopy a kormány, gondoskodni fog a munkások üftgfeori biztosítására vonatkozó törvénynek a törvényben megállapított napon való hatályba lépéséről, A korma y a vasúttársaságtól az^fo£3aK3tövetoini, hogy személyzetük részére az aiiamhlvatalnokokéhoz hasonló szolgálati pragmatikát állapítson meoMhSÍ2«£?52í továbbá klfelezésro fogja juttatni a kormány azon szilárd ¿25tarozását, hagy a törvényeknek tiszteiotet szorez. a közszolgálati á-*ak rendszeres ellátáséról gondoskodj & Lancia ország ^zdaság fönenrjűl&et előmozdítja. \ A iffliT4ftittikát\illetől©ír a nyilatkozat kl fogja jel ontom.-íosy í&Ű- * 1 n?nt IAM* uiv ezentúl is szövetségére, valamint barátságaiTokai Toll ItKsorS-r és haditengerészet szükségleteiről. A nyilatkozat továbbá rá fog mutatni annak szükségességére, hogy a törvényhozás flottaprogrammot állapítson meg. tv i e s z t, jun.30. AZ Austroa-Araerlcana társaság Óceánia novü rrözöso. a mely a tengerószkórház előtt horgonyoz, ma nem kapta meg a llbora pratloát ós a tlngerószoti ő^ó .zsé-ügyl felügyelő rundelotóre nem Mhatja el -helyét, mert tegnap egy XII. osztályú női utasnál koleragyaaus tunetok- állottak be. A többi utast további megfigyolésro a kórházi épületbe szállítót fcák. I s o h 1 Jun.80. Riáría Valéria l'őhoroognö állapota állandóan jó. Étvágya normális. Hőmérséklet 86'8, érverés 76. K o n3 t a n t 1 n á p o 1 y, jun.SO.Amalisjzorok meghódolnának kér* sóben a Szabah azt a f.oif c-ásü képviseli, hogy a votikán érvényesítse befolyását az albániai kat. klérusra a pacifikálás értelmében. V A Magyar Távirati írod V'tetóüíi Zágrábból: A tegnapi tiltakozó gyűlés elnöksége Bauor dr. órsejü, jcöaojcrCoriioz ment, ho^átnyuitsa neki a -^ülés által olhatá ózott rozolüclót.A kpadjutor átvett© a határozati Javaslatot és hangsúlyozta, hogy Fiume állítólagos elválasztásának híre a mese birodalmához tartozik. A legjobb garancia arra, hory erre az elkülönítésre nom fo~ kerülni sor, raa-£ a bán, a Kínok -eiötorMoaztéao szerint töltötték be mind a három püspökséget anélkül, hogy ez a kérdés fölmerült volna, valamint szóló is, a kl ily intézkedés ollen Budaposten, Bécsbon ós Róraáben erélyes lépéseket toáno, Hazafias kötelesség a nyilvánosságot ismét mo-^nyugtatni, mert bizonyos, hogy Flum ^elválasztásaról szó sincs és Fiume továbbra is a zcnggl érsekség kötelékében marad. Berlin, jun.30, Hlrth aviatikus elnyorto az 50.000 márkás Kathrolner-dljat, mer tegnap egy utassal Münchenből Nürnbergé ós ma reggel Nürnbergből Lipcsébe ós Lipcséből Berlinbe repült, ahol 5 8/4 órai ut megtétele után mogörkezett, i\ ö 1 n , 3un.80.Ma reggel 7 óra 24 perokor Vollmöllor, aki reggel 5 óra 40 perckor a Wosol melletti Schlll mezőn' felszállt, ideérkozett.ipiutó) Neussnái az előirt közbeoső leszállást végrehajtotta és onnan Kölnig 7 óra 2 porc alatt tette, mog útját.voliraöllornck majdnem Kölnig zuhogó esővel kollott küzdenie. BELFÖLDI t IRÍK. 1911. Jun.30. ¿11. déli kiadáshoz, A m á v . igazgatósága jelenti: Wlon-Donauutforbahnhof tultömőttségo miatt ezen állómásra rendolt ktUdoménycj<- körülbelül 6 napi* szünetelnek.Útban lévő árult feltartandók és roiKtaiKazosro bocsátandók. Szászsebesről jelentik: A két nap óta tartó folytonos osőzés következtében a Sebes folyó megáradt és PétorraIván a vízforrót elmosta. A Sobes folyón lévő hidak lógnar-yobb részét az ár olvlite és a pótor falvai fürószgyárat a víz teljoson elöntötte ós mintegy 100 va^On fát elvitt A Sebes pariján lévő összes községek víz alatt állanakíia az" "eső ttom Szűnik, igen nagy katasztrófától lehet tartani. A Sebes folyón loicnlov a havasokról,Péterfalvára.^üköket úsztatnak, de mivel a v^fotwii-a víz tönk. retotte, a Rönköket nem lehet fölfogni <s özek összetorlódása erős és r hidakat is szétrombolja. A közlekedés a havasra ogy-két napig szünetel.