Politikai Kiadás 1911. május
1911-05-24
London, máj.23. A gyarmatok minisztersic5&ömek bánketijén 8ir Eduard arey külügyi államtlldqúr beszédet, mondott, a melyben kifejtette, hol» az angol-amerikai döntőbírósági szerződós előreláthatólag határkő leaz az emberiség történetében.Azok után, a mik eddig a szerződésről ismeretesek* bizonyossággal meg lehet mondani, hogy igen nagy gyakorlati haladás utja nySiOtt meg viszályok békés elintézése számára. A szerződés oly példa és ° L'i 1 ^ 6821 ,a möly u1ián aiaden ország törekszik, a mennyiben a háború kitörését megnehezíti.Anglia a szerződóst először az Egyesült Államokkal kötöcto mog, tokíntot nélkül arra, hogy a szerződés más államokra la klter. jaszthoto. Ea azonban Taft olnők kezdeményezéso áldásthozó hatással lonao más nemzetekre nézve is, ugy Anglia ozt annál nagyobb örömmol fogja üdvözölnie 3 é o a, máj.24. Hazai honvédíninisztor tegnap osto ldoérkazott. ß é o a, máj.24. Péter szerb király ma reggel 7 óra 21 perckor öelgráaba vlsszautaztaban Mllovanovloa külügyminiszter kíséretében Hüttoldorfba érkezett és rövid tartózfcodáa után folytatta útját Belgrádba. Pora , máj.24. /P.t.ti./ Ttzenklleno rab, a kiket az Amur vaaut énl— teai munkálataihoz akartak kivezényelni, e hó 10-én a vonaton Tjumehj közelében megrohanták az őket klsérö őröket és szökést kíséreltek meg. Négy rabot a vaggonfcan halva találtak, hatot menekülés közben megöltek, nyolcat pedig sulyossn sebesült állapotban fogtak el. Az őket k'^rő őrök közül nvd. oan halálosan megsebesültek. * BEL Pö LDI HIREX. 1011. Báj.24. 11 • 0611 Kiadáshoz. A m & v . Igazgatósága jelenti: Az összforgalom Waodin-Grosskarlowit«-Gölteln-Doblt3onau ós fleoh-ftosell-Smldar között ismét fölvétetett. K A i -?oinrtiir- Ma ítélkezett a pozsonyi járásbíróság Pozsony b ó 1 lelontiK. m íj ^J^jH^aBßrähoz ^intézetí.bedr^Grosz MOr^nyltrÄl.tlffyvId ri í| le |ktBk K ür, smóSz^lfor m dr. Szo|fiő actványbaö több ^nn*ral^gyveöet, ™™f; á 5 0lta m % A kamara felszólltáZslemond tb. iöügfcszekot hamis ^Sg^fít^ölleleatétték dr. Groszt, kit aára az üg^édeFnnivános ^ í?ó!T KirfSgBKÍWbl&éSÍ válíotffölmtntésért föWezett. Ít> MJTTAOAtraaalHS. Budapest, 84. Mai. 1011. W i e n, 84* Kei Honvédmin?ster Hazai ist gestern abend hier amgetroffen. * $ W i e n , 84. Kai. König Peter von Serbien ist heute um 7 Uhr 81 Minuten früh auf derMRückre lse nach Belgrad m Begleitung des Ministers Kilovaaovic in Hütteldorf eingetroffen und setzte nach kurzem Aufenthalt die Heise fort.. Perm, 83. Mal /-P. T. A. / 10 Arrestanten, die zum Amurbahnbau bestimmt waren, übereilen am 19. Mal im Bahnzuge m der Nähe von Tjumenj die sie begleitenden Wachsoldaten und machten emen Pluohtversuoh. Vier Arrestanten wurden im Waggon tot aufgefunden, soohs wurden wahrend der Einkreisung getötet und acht in schwerverletztem Zustande wieder emgefacuten. Von den npuA^ sie begleitenden Waohsoldaten wurden aoht tötlloh verwunfet. London . 23.8011. Bei dem Festmahle der Premierminister der Kolonien hielt Staatssekretär Sir Edward Grey eine R0de, worin o> ausfuhri der neue englisch-amerikanische Sehiedsgerlohtavertrag habe Aussicht, etwas wie eine Grenzmarke in der Geschichte der Menschheit zu werden. Nach dem. was bisher von dorn Vortrage bekannt sei, werde er sicher die Bahn zu einem sehr grossen, praktischen Fortschritt in der friedlichen Beilegung von Streitigkeiten eröffnen. Er wird ein ßoiaplel und ein Ziel sein, nach' dem jedes Land strebt, indem er den Ausbruon eines Krieges schwieriger mache. England habe don Vortrag zuerst mit den Vereinigten Staaten abgeschlossen, ohne vorher zu erwägen, welcher Ausdehnungen er fähig sei. Wonu aber die initiative des Präsidenten jiaí t so^enbringonde Folgen für andere Nationen haben sollte, so werde England es ums baier begrüsst, * • '•' - - -