Politikai Kiadás 1909. december
1909-12-30
V é térvár, dec.29. A dana. zárt esti ülésben a hadsereg JfeKxjo nöci újjászervezése és annak elszállápolásához szükséges pénzösszegek H megszavazásáról tárgyalt . Folivanov tábornok, a hadügyminiszter segédje H hoB.2i.bb beszédbea kiemelte, hogy a hadügyminisztérium megerőltetett munkájának eredményekép lehetségessé vált a hadsereg újjászervezésének kérdé.i sót teerssatülviimi anélkül, hogy az u jcnclétszáic és a hadsereg fenntartásához szükséges kiadások emelkedtek volna. Folivanov továbbá kijelentette, hogy a honvédelmi bizottság kívánságának megfelelően a városi és zemsztvo -közigazgatási közegekkel elszállásolási kérdésekben való tártyaH . .lások céljából a hadügyminisztérium külön megbízottakat fog kiküldeni. Szóló csatlakozott a bizottság azon nézetéhez, hogy az összes, tervezett reformok mielőbbi megvalósítása a hads>ru G harcképességót emelné és az H állam hatalmát erősítené. / Helyeslés jobbról.és a centrumban. A töményjavaslatot sürgősaafc nyilvánítottak és két olvasásban egyhangúlag elfogadták. Athén, dec,.29. A Hestia ncvü lap yaióssinünek mondja, hogy I Konstaitinldisz ezredes hadügyminiszterré való kinevezése közvetlenül küszöbön áll* P é t e r v á r, dec.39 t Hivatalosai! .jelentik, hoey sem Karpov ezredes, sam gyilkosa, a kinek neve állítólag Vosskresszenszky , nem I voltak a pultavai ünnepek alkálival a császár védőőrségében. Karpov ezredes ebben az ideben Pótervárott volt, az állítólagos Voszkr.sZszenszky pedig külföldön tartózkodott. Ii i v á d i a, <V*c»50, Miklós cáv, a cáraé és gyermekeik tegnap este a ütandarc: fedélzetén Bzebasztopolba utaztak. H ó m a, dec.29, A pápa CJiannantoriio Maria üa Milano pátere, a mezopotámiai kapucinus misszió főnökét -sztnimai érsekké nevezte ki. OEszíöoirflLÍsr hissnü.' UeXléklet az l. déli kiadáshoz. Budapest, 1909, dea.30. P^íVLnt? v 6 Í Je ^ tlk : Re * i3í Albert gyóroki állami isko ls igazgat ót, kit aa«.al \ad0lt4k, hogy xeasiyno vendekéi vei viszonyt folytat,, letartóztettak.majd ismét szabaalaora helyezték. Az aradi ügvószsé- most terjedelmes vészesben megaauntet.ee az eljárást ellene azzal e-z Indokolással, hoiy a törvényszéki ^rvoc fiserint a vádak teljesen alaptalanok. -Y^KX . ,A ^ t iorA *-L T S 1 ? e chnolf í giai iparmúzeum jgazgatósága 1910. evi jrnuar hó s - 3-ig tanfolyamot rendez a galvanizálásból és az ennek-tóre^e tartozó muveletekrc'l és eljái-ásokról. Ezen tanfolymon :-;.^ 2T K™ m ^Lf aiV ? nÍSalÓ f* ^eosok, lakatosok, géplakatosok, iüszerészek stt ^Bsonszekmaju iparosok, *izen tanfolyam 6 napon d. e. S órei előadassál f%fe u * 4 6r& * gyakorlattal tartetik. Beiratkozni lehet naponként d e 9 Í7ífi f 8 , d- u * 5 " 6 ~ is az lntíé26t igazgatóságánál mii, ffózsef körút 6.1 e/ Vidékiek a tanfolyamon való részvételüket Írásban is bei inthetik ísndii nincsen, beiratkozásért 2 K dij fizetendő. A tanfolyamot szorgalmasan látogatok a tanfolyam befejezte után látogatási bizonyítványt nyernek. ^5 ilágysomlyó> dec. 50. Sailégyfcopuyó varosában e s^ilágyeagi ujsag cimen uj politikai lep indult meg. A lap feleles szerkesztőié fíegtdus üandor szilágysomlyói fcjegyze. ü*)*Vl?ö%zörméxy\>cl Írjak: A hajduböszömény"^ ref. ecy htó főgondnokká es e min-negében a íCjgimnáziumi igazgatótanács elnökévé egyhangúlag uralmán ^ jóst választottá megUi^lmán Lajos már eddigi működésében is a 2 egyházi és íckoki élet fejlesztésére nagy befolyást gyakorolt