Politikai Kiadás 1909. október
1909-10-18
Bécs, okt.18. Woicerl© dr. minisztereInök ma délután B órakor visszatért Budapestre. Bolgár Ferenc honvédelmi államtitkár .tegnap este Budapestről Ideérkezett. Madrid, okt, 17. A barcelonai törvényszék kiadatási kérvényt intézett a szenátushoz, a melyben utalással arra, hogy SoJ>. y - Ortega köztársasági szenátort tekintik a beroelonai Jezsuita kolostor' gyujtogatól fejének, nevezettnek kiadását kér:'.. Bécs, okt. 17. A Renner fivérek mai felszállásán 10,000 főnyi közönség volt jelen. Az udvari páholyban at. Ferenc Szalvátcr főherceg- és családja foglaltak helyet. Z óna 15 perckor hozták ki a . léghajót a csarnokból ea B óra £8 perckor megtörtént az első rövid felszállás, a mennyiben a motor hibás beállítás következtében azonnalié kellett szállnia* a motornak. 3 óra 37 perckor a ballon újból felszállt és a nézőközönség nagy tetszése közben különböző gyakorlatokat végzett. 3 óra 47 perckor a ballon ugy látszik, fordulat közben hátsó részévei neki ütődött a csarnok tetejébe és a ballon hátsó kormányánál ülő Renner a csarnok trítie^BM^psott.Azonnal felemelkoJae%^.és ar a tö^J*^él&&*&E^r^ ez azonban egy pillanat alatt tetemes me^é^'^ia;A^Ű^ : ^if>. ;Á. közönség óriási izgatottsága közepette a ballon mind magasabbra szállott és a hiányos .kormányzás következtében északnyugati irányban mindinkább eltávolo- " dott és. végül a nézők szemei elől teljesen eltűnt. A kibukott kormányost id'kozben szerencsésen lehozták a csarnok tetejérői„ 4 $ra utá0# léghajó néhány percre ismét feltűnt, de 1/4 5 órakor újból eltűnt. í? óráig a ballon és kormányosának sorsáról mltsem tudtak. A rendőrség a környéket táviratilag és telefonice értesítette az esetről és azt hiszik* hogy a kiküldött automobilok segítségével kikerülni fog -a ballont és kormányosát megtalálni. B é Q 0, okt.17. Renner ballonját az automobilok Strebersdorf ^és Langenseardorf közelében megtaláltak. Benner automobilon visszatért a felszállás helyére. w B é o s t pírt.17. A bécsi szociáldemokrata párt vezetősége ma délelőttre a Re.rthausna népgyűlést hívott össze, a melynek napirendjén a parlament Jfeybehivása ós a munkásság. "Sivárságai állottak. A népgyülé sen mintegy; $£,000 ember vett részt. Egyidejűiog a Ringstrassen a * nagynémdiek által BÓQS német fellegének megóvása érdekében egybehívat tüntető sétáafa folyt le. A gyűlés ut£n az eltávozó szocialisták és & német nemzetiségiek között a fogadalmi templom közelében Összeütkö*íiésre került a sor, de a rendőrség csakhamar közbelépett és szétválasztotta .a veraJsed{> pártokat. Hat amber icönnyebben megsebesült,16-ot 1 et artóztátftaí?. K o p e.n h á g a, okt.17. A öodthaab grönlandi hajó, moly cookot Egedmindebe hozta, ideérkezett. A Politikeh értesülése szerint a hajó kapitá^a. kijelentette, hogy BJZ eszkimóktól részleteket tudott megCook sar||^utjáról, a mely szerint Gook elérte az északi sarkot.A, sark elérését megelőző napon Cook, a Jrl kulqf&öző megfigyoiéseket és' számításokat' eszközölt, az eszkimók nyaltába'borult ós ö.zt-mndta •• : Hol nap me-érleezűnk. Az eszkimók jelentései mindí^aatfian egyeznek. S ' X ' r ^SStefc 1 *' 17 : .^fc.hohenfriodber?l csatában mesett osztrák es ssaaz tójtonák W^ékérf^^^i^andó ssoboMalapköv^^ma letették. S zM^sftfrt okt..17. ,My, délut#i a diákok által egybehívott latogat^^épgyuiós volt, a JpifV^ ellen tiltakostek —— | 1 P a sf.fc, okt.17. Taft elnök ma délután Juaroz ós El Pázó utoáintJÉB^ea ovác.^&bán részes4tye^^atíifiatért a Rio,Grandé amerjüfcax jjíij^ partjára. M a d r i d, okt. 17. A kamarában Jffaura miniszterelnök republiká' nus képviselők kérdéseire kijelentette, Uogy a kormány figyelemmel . kisóri'a barcelonai helyzetet ós gondja lesz rá, hogy ott a törvény alkalmaztassák. Megjegyezte, hogy a külföldi tiltakozó tüntetés oknek •jfgy látszik az e céljuk, hogy Spanyolországnak azt a jogát' kétségbe vonják, hogy a barcelonai zavarpk okozóit megbüntesse. A spanyol konnány nyugodt és ezt a jogát nem lehet megtagadni. A miniszterelnök bejelentette, hogy- a pert er esetre vonatkozó aktákat a - kamara elé terjeszti és beszédét azzal fejezte be, hogy itt arról tíz JEXEámbqrx^^ elemről vanszó, a moly Barcelonában dühöngött és a mely azokrt a tüntetéseket igazgatja, a melyek azt .'akarjak,bizonyítani, hogy Spanyolországban nincsen igazságéraét . / Helyeslés a kormánypárton./ R ó m, a, okt.17. Az orosz nagykövetség felhatalmaza a Tribunát annak a hirnek a mego^oláaárc, a mely szórinf a, cár a^conigii uta zását elhalasztotta volna. > Öiojit'ti miniszterelnök 31-ón 0?urinba utazik, a honnan £3-án órke zik RaoosHgiba, Ugyanezen a napon érkezik ocja a cár is. Pár is, okt.17. A JÜ&Árer kivégzése elleni tiltakozás jeléül ma tüntető felvonulás volt, a m.elyen mintegy 12,000 ember vett részt, A A. spanyol nagykövetség közelében széleskörű katonai ós rendőri ifrvó..díni.ézkodósek történtek. A menet, mélynek élén a párisi községtenáós elnöke, több közsógtans^sos^a'szocialista képviselő haladt, % 4 '.s&íj órakor ért teljes" ^éjidben az elzárt területhez. Ekkpr a szociálisoa i. ut^idezŐk intézkedésére a. menet megfordult és visszatért a város kö~ '..-fe^nrai^pöntjás?ftjíí«. hol*?,© óx^or rendb^n^^ ja&rJ A vidékről érkezett hirck szpm&feiP^^ H^.láWSR'vt^f^KíSlf *Htotosó- g ülóaékot, ^rtaöiyeimél nevesigtesobb incidens nemtprtént. • B e r 1 i n> okt.17. Ma délben a szocialisták Forrer kivégzése elleni tiltakozásuk jeléül három holyen nópgyűléoeket tartottak, a • i melyeknek végén a róeztvevők egy részo a Schlosierc,herBahnnof fölé vonult^ a rendőrség azonban visszaszorította őksfcy Nagy kavt^dás támadt. A tömegből kövekkel dobáltak, mire a rendőrök kivonták fogy /•vérüket, de azt nem használták. A tüntetők közül többeket lotartós- . t attak.