Philatelia, 1925 (11. évfolyam, 1-3. szám)
1925-02-01 / 2-3. szám
Febr.—Március N8 2—3. szám ia?a H PHItÄf E1LIÄ £3 magyar bélyegujság Zeitschrift und internationales Offertblatt für Briefmarkenhändler und -Sammler Megindult 1914-ben. — Erscheint seit dem Jahre 1914. Előfizetések csak egész évre fogadtatnak el [Abonnementspreise]: 30 KC, 70 dinár, 200 lei, 70 ezer magyar vagy osztrák korona. Euvéb külföl íré 5 svájci francá. Hirdetési árak [Inseratenpreise]: */, oldal [Seite] 200.— Kő, «/, oldal [Seite] 120.- Kő, 7, oldal 60.- Ké, V8 oldal 35.- KC, «/„'oldal 18.- Ke. A szerkesztő cime [Alle Zuschriften sind zu richten an]: Redakteur Johann Örvös, Uíhorod-Ungvár [C. S. R.]. A magyar bélyegek a külföldi katalógusokban Irta: Dr. Erdödi, Rákospalota. Másfélévtizede, hogy elsőiz- ben írtam erről a témáról egy elterjedt nagy német szaklapban, a »Germania Berichten«- ben. Már akkor szögeztem le azt a szomorú megállapítást, hogy mi magyarok nemcsak »Poltika«, hanem »Philatelia« asszonyságnak is mostoha gyermekei vagyunk. Azóta folyton vívunk harcot a magyar bélyegek megbecsülése érdekében; legjobbjaink álltak ki a küzdő-térre és serényen forgatják a tollat (ez a mi harci eszközünk) a külföldi katalo- guskiadók ellen és amit fájdalmasan kell bevallanom, még két ellenséggel szemben. Az egyik, amely minden országban található és amely rákfenéje a filateliának, de a világrend törvényei alapján mintegy velejárója: a hamisítók tábora. A másik: a mai posta- igazgatóságunk. Hiába iparkodunk a magyar bélyeget megbecsültté és ami fő keresetté tenni, minden törekvő-■ sünket romba dönti a posta, tisztán üzleti szempontból, de helytelenül alkalmazott tömeg- eladásaival. Tömb- és ivszám- ra kerültek eladásra olyan bélyegek, amelyekről minden tisztességes és hátsó gondolat nélkül dolgozó kereskedő azt hitte, hogy teljesen elfogytak s igazi ritkaságok lesznek. Keservesen csalódott a magyar bé lyeggyüjtők nagy tábora, a mely még a háború első napjaiban nehezen szerzett garasait belefektette az első háborús kiadásokba — és igy közvetve is nagy összegeket juttatott a kincstárnak — mikor most egymásután garmadával dobta piacra a posta ezeket a bélyegeket. De nemcsak elkeseredve, hanem bizonyos csodálkozással is tekint erre a nagy inflátióra és önként felveti a kérdést: honnan ez a nagy tömeg, mikor pedig akkortájt még néhány sort sem lehetett beszerezni? Micsoda protekció kellett ahhoz, hogy valaki 10 sor tanácsot, szovjetet. Horthyt kapjon, most pedig ivszámra mérik ezeket? Nem akarom tovább feszegetni fila- teliánknak ezt a fájdalmas oldalát csak egy »mementó«-t kiáltok jó hírnevünk érdekében azok felé, akiket illet. Az imént elmondottak miatt is fejtegetéseim körébe csak az 1871—1913. kiadású magyar bélyegeket vonom. Ezeknek teljesen kialakult árai vannak, amelyeken nem ronthat már a
