Philatelia, 1924 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1924-10-01 / 10. szám
16. oldal PHILATELIA 11'12. szám noo f: i 5? KÜLÖNFÉLE •«rirj. Misii Boldog uj évet kívánunk! Minder! jót, egészséget, boldogságot, sok bélyeget, jó cserét kívánunk kedves előfizető és olvasó filatélista barátainknak. Saját magunknak Illő szerénységgel mennél több előfizetőt kívánunk. Nehéz volt a lepergett esztendő, még mindig nyögtük a nagy felfordulás sok nyomorát és teméntelen sok uj bélyegszüleményét. Kiemelkedő filatéliai eseményről nem is igen beszélhetünk, hacsak ide nem számítjuk a világ- postaszövetség 50 éves jubileumát. Szorgos konszolidációs munka azonban már szerényen folyt: egy csomó kiállítást tartottak a különböző országokban, bélyegnap Is volt egy jó néhány, köztük szép sikerű a budapesti is. A „Philatella“ műhelyében lelkes munkával, szerény anyagi helyzetünk dacára Is összekovácsoltunk egy vaslapot, melynek barázdás betűit sok-sok filatélista kísérte figyelemmel. Kitartásunkból, lelkesedésünkből és áldozat- készségünkből maradt még egy kis porció, pedig 1914 óta adagoljuk már, igy tehát felvértezetten várjuk az uj: boldog esztendőt! — Uj fajta postabélyegek. Merész újítást vezetett be az olasz posta. Bizonyára horibills nagy összegekért reklámbélyegeket csatolnak a rendes forgalmibéiyegekhez, ami ugy történik, hogy egy 100 darabnak megfelelő bélyegiven csak 50 darabot nyomnak, a másik 50 darab helyére pedig a reklám nyomódik. Tekintve, hogy a két bélyeg perforáció hiányában nem választható el egymástól, tulajdonképen 50 nagyalakú bélyegből áll egy Ív, melynek felső részén a tulajdon- képeni bélyeg, alsó részén pedig a reklám bélyeg látható. A reklámrész mindig más színben nyomódik mint a bélyeg. Nézetünk szerint — ismerve a filatélisták pszyhéjét — a legtöbb gyűjtő külön fogja ezeket gyűjteni s a szaklapok kénytelenek lesznek ilyesfajta bélyeghireket közölni: Megjelent a 25 és 50centes Singervarrógép bélyeg stb. stb. (mintahogy már meg is jelent!). Csak az a kérdés hova vezet ez a szédületes „fejlődés“ ? — Arjelzök, árjegyzékek. Árvay Artur (Budapest) a Michel katalógus számainak alapján adta ki igen ügyes árjelzésü magyar bélyek irányárnyé- koztatóját. A Borek cég (Braunschweig) jól ismert albumjalrói részletes árjegyzéket adott ki (Prospekt Nr. 12). — Gustave Gelli, 18, Rue des Pierres, Bruxelles (Belgique) pompás kiállítású gazdag mümelléklettel ellátott árjegyzéket adott ki a cég ritkaságairól. — A bukaresti kiállítás. A közelmúltban lezajlott bukaresti kiállításon az erdélyiek a következő dijakat nyerték : Romániai gyűjteményért Dr. Sza- lay Béla (Magyszeben) ezüst érmet; európai gyűjteményéért: Flatska Béla (Temesvár) első arany érmet, Jakots Géza (Nagyszeben) ezüst érmet, Dr. Szalay (Nagyszeben) és FischereMiklós (Arad) bronzérmet. A romániai nagygyüjtők pompás óromániai gyűjteményekkel szerepeltek. — Az uj katalógusok; A Michel európa részének kivételével az összes katalógusok megjelentek. Az Yvert katalógus, mely a világ összes bélyegeit felöleli nagy mértékben emelte az árakat. Impressziónk az, hogy az újdonságok tulmagasra vannak értékelve, mig a régi és klasszikus bélyegek ála- csonyan állanak. — A Zumstein katalógus mint már a múlt évi kiadáskor is leszögeztük, nézetünk szerint a legjobb Európa katalógus. Nem ringatja illúziókban a gyűjtőt bélyegei értéke felől, hanem igyekszik a tényleges árakról felvilágosítani. E mellett igen világos érthető a szövege, praktikus a beosztása s német-francia kettős szövege révén az elterjedésre is meg van a szép lehetősége. A Senf Europa katalógus a tavalyinál jóval sikerültebb feldolgozásban jött ki. Sajnos a régi elterjedtségének most a nyomát sem látjuk. A Michel tengerentúli része aranymárka értékeléssel meglehetősen reális árjegyzésekkel jelent meg. Jobb mint az európa rész. — Egy értékes árjegyzék. Kiss Jenő budapesti bélyegkereskedő katalógusszerűen rendezett árjegyzéket adott ki a magyar bélyegekről. Nemcsak azért tudjuk ajánlani, mert a hiányzó egyes darabokat külön is belehet ennek alapján szerezni, de tájékozást szerzünk a piaci, igy tehát tényleges árakról is. Különös értékkel bir előttünk ez az árjegyzék, mert a hármas lyukasztásu bélyegeket is érté- kenkint felvette. Speciál gyűjtőknek igy egyenesen nélkülözhetetlen. Kiss Jenő ingyen küldi meg árjegyzékét. — Nem akarnak fizetni. Niznik Julius rózsahegyi bélyegkereskedő nem akarja kifizetni 200 koronányi hirdetésből eredő tartozását. Mint jó fizetőt és kötelességteljesítő céget a köz