Philatelia, 1924 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1924-10-01 / 10. szám

4. oldal PHILATELIE 11-12. szám kisebb területek kiküldöttei alkot­ják viszont a nemzeti osztályokat, városi kiküldöttek pedig a területi osztályokat. Végső fokon tehát például a Lajosfalvai bélyeggyűjtők ügye is Moszkvába ér el. És ha valóban csak a fllatéllsta internationale irodájába is, minden valószínűség szerint a szük­séges adatok más statisztikai hivata­lokba is, elvándorolnak. Édes-kevés cáfolat ezen felfogás ellen, hogy a „Radio de Fiiintern“ már most erősen tagadja a filatélista internationalenak a szovjet kormánnyal való együttmű­ködését. Fölötte gondolkodóba ejti a komoly filatélistát a F. J.-nak a kereskedője elleni durva állásfoglalása. Mert amennyire igaz, hogy a bélyegkeres­kedelemnek át kell esni egy tisztulási folyamaton, annyira elutasítjuk azt a durvaságot, hogy a felvételi tilalomnál a kereskedőket a bélyeghamisitókkal egy pont alá vegyék vagy akár együtt is említsék, mert a kereskedőkre lehet felvételi tilalom, de a bélyeghamisitók ellen legfeljebb harcolniok lehet, mint- ahogy ezekkel harcban áll a tisztessé­ges bélyegkereskedő társadalom is. A való az, hogy a kereskedők eltün­tetését a szovjet mentalitásából kifo­lyólag akarják véghez vinni, mintahogy büszkén emliti a „Radio de Fiiintern“ hogy Oroszország az egyedüli, amely mentes a kereskedő-spekuláns és svindler elemektől s ahol olcsó kollek­tiv ellátásban (bélyeg) részesülnek a gyűjtők. És a világ dolgozó osztályai­ból kikerülő filatélisták szervezete, a Filatélista Internationale fogja ezt a harcot megindítani, mellyel megszaba­dítják a bélyeggyüjtősportot a filatélista rablólovagoktól. A világ gyűjtőinek a F. I. utján való egységes ellátása a bélyegekkel, sze­rény nézetünk szerint a szovjet fan­tázia egyik díszpéldánya. Az egységes világnyelv használata sajnos ugyancsak lehetetlenség. Az egységes nemzetközi katalógus ha­sonlóképen csak a papiron lehetséges. Valljuk, hogy a bélyeggyüjtést neme­sitő és a gyűjtők érdekeit hathatósan megvédő hatalmas keretű szervezetre égető szükség volna, a siker reményé­ben azonban csak akkor működhetne, ha kizárólagosan filatéliai szempontokat akarnának érvényesíteni. A „Filatélista Internationale“ ezideig német részről támogatják. A „Radio de Fiiintern“ is a kommunisták lipcsei nyomdájában készül. Amig azonban néhány német szaklapot sikerült ennek a mozgalomnak megnyerni, a legtöbb német újság élesen állást foglal ellene és rámutatnak, hogy itt tulajdonképen a „vörös filatélista internatlonalet“ akarják létrehozni. Fel kell vetnünk azt a kérdést is, hogy van-e létjogosultsága az orosz fii. internationalenak? A háború előtt az orosz filatéliai úgyszólván gyermek cipellőkben járt. Azóta pedig elsza- kadtan élnek a nagyvilágtól, igy a gyűjtés mai helyzetéről édes kevés tudomásuk és orientációjuk van. Hogy az utóbbi időben mégis hallunk az orosz filatéliáról annak egyszerű ma­gyarázata azon körülményben rejlik, hogy az orosz propagandaközpont fel­ismerve a bélyeggyüjtés nemzetközi kapcsolatait, már jó ideje igyekszik azt szolgálatába állítani. Jelen időpontban mikor, a nagy háború utáni zűrzavar még mindig tart és a legfontosabb feladat az volna, hogy az egyes nemzetek saját fllatélls- táikat szervezzék be, egyáltalán idő­szerűtlen a Filatélista Internationale eszménye. Ha azonban napirendre kerül ey a kérdés is, nem Oroszország felől, de német, francia, angol vagy amerikai részről kell az iniciativának megtörténni, amely népek hatalmas filatéliai múltra tekinthetnek vissza és ma is funkcionáló szervezeteiket kell majd csak kibővíteni. A filatélista internationalenak azonban minden körülmények között nexust kell majd tar­tani a szervezett kereskedők táborával. A január elsejei moszkvai világkon­gresszus után, ha az a teljes siker­telenség jegyében is folyna le, a mosz­kvai propaganda osztály filatélista exponensei bizonyára megkezdik for­szírozott munkájukat és működési területüket Magyarország és az utód­államok területeire is kiterjesztik. Már most felhívjuk erre a gyüjtőtársak figyelmét és azt tanácsoljuk ne enged­jék soraikat megbontani, hanem, a jövőben is politika mentesen, osztáiy- külömbségekre való tekintet nélkül foglalkozzanak a bélyeggyüjtés nemes sportjával. Meggyőződésünk, hogy a moszkvai „Filatélista Internationale“ mumusa a nemzeti filatéliai tömörüléseket fogja siettetni. Ezek megszületése (jó néhány országban már tökéletes a gyűjtők megszervezettsége)automatikusan fogja- szabályozni a bélyeggyűjtők nemzet­közi kapcsolatait is. Az orosz filatéliaszovjet megbízott­jától azt várjuk, hogy megszünteti a nemzetközi csere ellenőrzését: akkor segít valójában a filatélista internati­onale létrejöttéhez

Next

/
Thumbnails
Contents