Philatelia, 1923 (2/9. évfolyam, 1-8. szám)
1923-10-15 / 8. szám
8. szám PHILATELIA 9. oldal Hogy keretfogazó volt az első lyukasztógép, azt a bélyegek egyenlően végződő kettősfogu sarkairól ismerhetjük fel a legjobban. A fogazat meglehetősen tökéletlen. Ennek okát részben a lyukasztógépek tökéletlenségében, részben a mellettük, illetve velük dolgozó személyzet figyelmetlenségében kell keresnünk, amennyiben a kézierővel hajtott gépeknél nem ügyeltek eléggé a bélyegképes ivek helyes beillesztésére. így történhetett azután, hogy a rosszul beállított gép nem a bélyegképsorok fehér közeibe vágott bele a tűivel, hanem a legtöbbször végigszaladt magán a bélyegképen, abba belelyukasztott, elperforálta, akárhányszor annyira félreszaladt, hogy már a másik bélyegképből is jutott rá valamelyes részlet, leginkább a hosz- szában, ritkábban a szélességében. A nagy lyukakat vágó és rövidhegyü Iyu- kasztótü tökéletlen fogazása abban is jelentkezik, hogy a lyukasztótük a papirost rendszerint nem vágtak teljesen keresztül s a lyukak papirosa ilykép összefüggésben maradt a bélyeg papirosával. Ebből aztán az a kellemetlen utókövetkezmény állott elő, hogy a bélyegek szétválasztásánál az ilyen tökéletlenül ért fogazási helyeken néha a bélyeg papirosa is kiszakadt, a bélyeg többé-kevésbé megsérült. Tökéletesen. vagyis a bélyegkép érintetlen maradásával fogazott, mind a négy oldalán épszélü példányok épen azért a nagy ritkaságok közé tartoznak. A hibás és tökéletlen főgázáéi példányok gyakorisága miatt azonban kőnyomatosainkkal szemben nem szabad, mert nem is lehet olyan finnyás és kényes igényekkel fellépnünk, mint azt a későbbi kiadásainknál tehetjük és kell is tennünk. Kisebb fogazathibáktól el kell tekintenünk, különösen akkor, ha először szereztük be azokat, t. i. ha még egyáltalában nem voltak meg a gyűjteményünkben. A tökéletlen fogazatot legjobban mutatják meg a többes darabok, amelyek egyúttal a bélyegek egymásközti távolságát is dokumentálják. Ezek persze igen ritkák s ezt a luxusbizonyitást csak igen kevés nagy gyűjtő engedheti meg magának. A kőnyomatosok ragasztógumizása elég jó, fehér és egyenletes, ha nem is vetekszik a mai komplikált szerkezetű kenő- és elosztógépek munkájával, de minden esetre jobb, mint a későbbi kiadások enyvezése. Az államnyomda feljegyzései szerint az enyvezés olyan gumioldattal történt, melynek keverése két rész u. n. arábi gumi, egy rész enyv és egy rész dextrin (keményítő). Az enyvezés behatása a papirosra és a bélyeg színeire nem olyan nagy, mint akár csak a következő réznyo- matu kiadásnál is. Habár tagadhatatlan, hogy egyik-másik gyengébb sárgás ézinárnyalatot az enyvezésnek, illetve a ragasztóanyagban lévő kémiai alkatrészek által okozott vegyi bomlásnak köszönhetjük. Ami a nyomást illeti, eltekintve a kövek kopásával előálló tökéletlenségektől az ellen alig lehet kifogás emelni. Úgy látszik, a sajtó maga elég jól működött. Nyomáshibák alig fordulnak elő. Az első bélyegeinkről Írott közlemények legtöbbjében — a külföldi katalógusok nyomán — azt olvassuk, hogy a papiros vagy a kőlemez eltolódása következtében kettősnyomatok keletkeztek (ilyen lenne a 2 és 15 kr.-osok között), sőt azonfelül a 3 kr.-os mindkétoldali nyomással is ismeretes. Én azonban ezeket, a kettős nyomatokra vonatkozó adatokat, a kőnyomtatás technikájára való tekintettel, csak fenntartással közlöm. Nem láttam ilyeneket s igy nem is győződhettem még meg a létezésükről. A nyomást illetőleg, mint érdekes válfajt említhetjük fel, hogy a nyomás tökéletessége vagy kopottsága a király arcképén a szakállban kétféle változatot idézett elő: van teljes körszakáli és van tiszta császárszakáll. Az előbbinél a szakáll tömött, az álat jóformán egészen elfödi, a fül mellett is elég szélesen födi az arcot és összefolyik a halánték árnyékolásával; mig a csá-
