Philatelia, 1918 (5. évfolyam, 43-48. szám)

1918-04-15 / 43. szám

4. (43.) szám PHILATELIA 53. oldal Ilyenformán már magánérdekből is rendkívüli -megkönnyebbü­lésnek, valóságos áldásnak vették a magánforgalom berendezését. Pedig itt kezdőttek a nehézségek. A szerb nép nagy része an­alfabéta volt, az intelligencia meg többnyire csak a cirill Írást ismerte. Emiatt kénytelen volt a póstát igénybe vevő és a latin Írást nem tudó közönség levelezését Írástudókkal Íratni; ezeknek a zúgirászoknak aztán teljesen ki volt szolgáltatva, akik a Szerbiában dívott baksis-rendszer mellett fényes üzleteket csináltak és a szó szoros értelmében kiszipolyozták a népet. Ennek meg­akadályozása céljából az igazgatóság minden hivatal mellé Írás­tudókat állított, kik csekély 4—10 fillér ellenében az Írásbeli levelezést ellátják. Mivel a meghódított területen a hadi és gazdasági érdekek minél hatalmasabb, szétágazóbb pósta, távirda és távbeszélő hálózatot követeltek, elsőrendű feladata volt az igazgatóságnak minél több egyesitett hivatalt felállítani és azokat minél tökéletesebb összeköttetésekkel ellátni. A közlekedés tökéletesítése sok nehéz­ségbe ütközött. A meglevő vasútvonalakon a közlekedés eleinte olyan lassú volt, hogy a kb. 200 km. hosszú és helyreállított belgrád-nisi vonalon az utazás 30 óráig is eltartott. Ma már sikerült ezen a vonalon (mely a Szófiával és Konstantinápollyal való nemzetközi érintkezés miatt fontos) a közlekedési időtartamot kb. 8 órára leszorítani. Sokszor éjjel-nappal folyó lázas munka mellett sikerült odáig jutni, hogy ma a meghódított területen 24 elsőosztályú és 10 mozgópósta hivatal működik. Nemsokára azonban a kisebb forgalmú, de katonailag fontos állomásokat is be kellett vonni a pósta-távirda körletébe. Ezeken a helyeken úgynevezett 11-od osztályú hivatalok állíttattak fel, melyeket korlátozott mértékben, hasonlóan a postai ügynökségek működési köréhez bocsátottak a közönség rendelkezésére. Ezeknek száma jelenleg 14. Továbbá sikerült a kényes és rendkívül fontos nemzetközi viszonylatban a távbeszélgetéseket annyira érzékenyiteni, hogy Berlin-Konstanti- nápoly között tisztán érthető beszélgetés létesülhet. Ma a városi hálózatoktól és a német vezetékektől eltekintve, a távirda és távbeszélő vonalhossza 3.560 km 14.047 km vezetékhosszúsággal. 1917. szeptember havában postai értékcikkekből 86.445 K bevétel volt; a feladott ajánlott levelek darabszáma közel 45.000-re; a kézbesítetteké 60.000-re emelkedett; ebbe persze a rendkívül nagymennyiségű tranzitforgalom nincsen beleszámítva. A személyzet — mivel a pósta is császári és királyi katonai intézmény — a monarkia minden tájékáról kerül ki. A magyar mellett mindenféle nemzetiség van itt képviselve: horvát, osztrák, cseh, lengyel, olasz, román. A magyar elem azonban túlsúlyban van, a személyzet 90%-a magyar. De minden nemzetbeli a legjobb egyetértéssel és kartársi szeretettel dolgozik egymás mellett, a nők is kitünően megállják helyüket. Végezetül még néhány érdekes epizódról kell megemlékeznem.

Next

/
Thumbnails
Contents