Philatelia, 1918 (5. évfolyam, 43-48. szám)

1918-09-15 / 48. szám

136. oldal

PH1LATELIA

9. (48.) szám

újítást, eredeti eszmét igyekeznek megvalósítani. Egyik közülük a humort akarja megszólaltatni, a másik okmánybélyegekről ir, a harmadik kereskedők részére készül, a negyedik nagyszabású világ-egyesülés eszméjével indul. Mindez uj gondolat, amelynek odakünn nem akad párja. Ha nem lett volna meg valamennyiben a magyarság átka, t. i. gyors cstiggedés és a kitartás hiánya, ma tán irigykedve nézné a német külföld eme lapjainkat, melyeket a nehézkes gondolkozásu német észjárás sohse tudott volna kigondolni*

Sorrendben első németnyelvű lapunk Székula „Briefmarken Verkehr-1 je. Ügyes eleven lapocska, amely azonban kizárólag kiadójának érdekeit szolgálja. Minden izében kiabáló reklám! Csak 1912-ben komolyodik meg, amikor szép és tartalmas szaklappá alakul át. Ez a fejlődési menet megszakad, amint 1913. februárjában kikerült Svájcba, ahol újabban csak néha-néha lát napvilágot egy-egy irodalmilag értéktelen száma.

Székula Béla egyénisége, amely lapjának minden oldalán visszatükröződik, megérdemli, hogy e helyen behatóbban foglalkozzunk vele. Azt lehet mondani, ő volt a mi Senfünk, benne testesült meg 1900 és 10 közt hazánk bélyeg-nagykereskedelme. Ma, amikor hadibélyegeink révén hihetetlenül felszaporodott a pesti spekulánsok száma, olyannyira, hogy az évtizedes, meggyökerezett bécsi kereskedelem is szinte ellenállhatatlan erővel második helyre szorult a monarchiában, ma, mondom, szinte érthetetlennek tűnik fel az, hogy mégcsak néhány évvel ezelőtt csupán egy ember volt nálunk, akit nagy kaliberű bélyegkereskedőnek és spekulánsnak lehet nevezni, és ez Székula Béla'volt. Minden tette

*Az Új Magyar Bélyegujság jelenleg egyetlen magyar-német bélyeglap július 26-i számában Tarján Vilmos szerkesztő és Goldfinger Mór kiadó Dr. Weinerthez nyílt levelet intéznek, melyben felpanaszolják, hogy lapjuk Dr. W.-nek a magyar bélyegirodalom történetéről írt tanulmányában nem jut megfelelő megbíráláshoz. Dr. Weinert érdeklődésemre azt felelte, hogy sem kedve, sem pedig ideje nincsen olyanokkal vitatkozni, kiknek egész gondolkodásmódja eleve kizárja a nyugodt, hasznot hajtó eszmecserét. A személyeskedő megjegyzésekért meg levélben kért elégtételt a kétnyelvű világlap kiadójától.

Mivel a nyiltlevélben a Philateliáról is szó esik, nekünk is kell válaszolunk: bár kelletlenül tesszük, mert a komoly magyar olvasó közönség, mint számos levélből meggyőződtünk, csak kedvetlenül nézi a személyeskedést. Ha tehát Tarján úr „elismeri a Philatelia tavalyi nívóját, amikor még ő írt lapunkba“ — nem vitázunk vele; csak azt állapítjuk meg, hogy ő még újév táján is súlyt helyezett arra, hogy a Philateliától igazolványt kapjon és megnyugtat az, hogy előfizetőink száma azóta is majdnem megkétszereződött, hogy hazánk előkelő egyletei hivatalos közlönyükké avatták, hogy az ország legnagyobb kereskedői nálunk hirdetnek. Szívesen altjuk az összehasonlítást más szaklapokkal is.

Egyébként Tarján ür nyílt ajtókat .dönget. Lapunk júl.-aug.-i számában, mely egy héttel előbb jelent meg az Új Magyar Bélyegujságnak velünk pörbe szálló júliusi számánál, Dr. Weinert úr igenis az utóbbival is foglalkozik hasonló bő terjedelemben, mint pl. saját lapunkkal, melynek története utóvégre mégis legjobban érdekli a mi olvasóinkat. Öndicsériádák helyett több megértést kérünk közös céljainkban! A Philatelia szerkesztősége.