Philatelia, 1918 (5. évfolyam, 43-48. szám)
1918-07-15 / 46-47. szám
7—8. (46-7.) szám PHILATELIA 101. oldal A repiilöposta útja. Ezután a repülőgép 10 óra 20 perckor a Rákóczy-induló hangjai mellett lassan a levegőbe emelkedett és több más repülőgép diszkiséretében a nagyszámú és díszes közönség éljenzése mellett elindult utján. Tata, Komárom, Győr, Királyhida fölött elhaladva az aszperni repülőtéren 12 óra 38 perckor leszállóit. Útja összesen 2 óra 3 percig tartott, mivel útjában eső érte s ezért Pozsony felé kellett kerülnie, ami félóra késést okozott. A postazsákot azonnal átadták a bécsi főposta kiküldött tisztviselőjének. A király és a légi posta. A király kabinetirodájából báró Szterényi kereskedelemügyi miniszterhez a következő leirat érkezett: A király a jelentést az első légi posta Budapestről Bécsbe való elindításáról élénk örömmel elfogadta. Őfelségének a légi posta ügye iránt tanúsított meleg érdeklődéséről tanúskodik az a tény is, hogy julius 8-án az aszperni repülőtéren a királynéval jelen volt a Budapestről elindított postarepülőgép megérkezésénél. A feladásra vonatkozó hivatalos rendelet. A kereskedelmi miniszter e rendelete értelmében a repülőjáratok csakis bérmentesített közönséges és ajánlott levelek és levelezőlapokat szállíthatnak, azonkívül a posta fentartja magának azt a jogot, hogy oly esetekben, amidőn a feladott táviratok bármi okból gyorsabban érkezhetnek rendeltetési helyükre ezen repülőjáratokkal, mint a rendes távirati úton, a táviratokat is repülőjárattal továbbítsa. A szállítási dijak a következők: a) a hasonlófajú posta- küldemények rendes szállítási dija; b) a repülőjárat szállítási dija és pedig minden 20 gr. vagy ezen súly töredéke után 1 K50f.: c) közvetítési illeték a feladási helytől a repülőjárat kikötőhelyéig: Mátyásföldig gépkocsival való szállításért 1 K; d) az express kézbesítési dij, melyet szintén a feladáskor kell lefizetni 60 fillér. A repülőjárat közvetítése mellett Budapestről egyes ausztriai és egyéb külföldi városokba szóló levelek is szállíthatók, melyek Bécsen túl vagy a rendes postamenetekkel vagy tovább is repülőjárat útján nyernek továbbítást. De Bécsen túl is csak Krakóba, és Lembergbe szóló küldemények szállíttatnak repülőjárat útján, természetesen felemelt szállítási dij mellett. Bécsen, Budapesten kiviil a követkevő magyar városokba szóló leveleket lehet a bécs-budapesti repülőjárattal és azontúl rendes postai utón szállítani: Arad, Brassó, Debrecen, Eger, Fiume, Gyöngyös, Kaposvár, Kecskemét, Lugos, Máramarossziget, Miskolc, Nagyszeben, Nagyvárad, Nyíregyháza, Pécs, Sátoraljaújhely, Szabadka, Szeged, Temesvár, Újvidék, Versec, Zimony, Zombor.