Philatelia, 1916 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1916-03-01 / 3. szám
PHILÄTELIÄ _______________________________57 Mi ért gyűjtünk. Ha valakivel találkozom, aki nem gyűjt, sokszor azonban maga a kezdő gyűjtő is felveti a kérdést, miért gyűjtünk? Kötetekre menő irodalma van e kérdésnek, mégis a legtöbb gyűjtő maga sincs tisztában ezzel a kérdéssel. Úgy gondolom, hogy egy velünk született érzés hiányában alig válunk gyűjtőkké, amely érzést rendesen valamely véletlen ébreszti fel bennünk. Kezünk ügyébe akad egy tárgy — legyen az bélyeg. Szép nagy régiség, — amelynek láttára mindélénkebbé lesz a vágy, hogy ahhoz hasonlót, hasonló értéküt szerezzünk. Ebből a vágyból lassanként szenvedély lesz, mely- lyel később a megismerés vágya párosul, vagyis: meg akarunk teljesen ismerkedni gyűjtésűnk tárgyával. Magamon tapasztaltam ezt a folyamatot. Ezelőtt körölbelül 20 évvel akadt kezembe egy kiállítási reklámbélyeg, amely nagyon megnyerte tetszésemet. Első gondolatom volt annak láttakor, hogy ehhez hasonlókból jó volna még szerezni. Ettől az időtől kezdve foglalkozom gyűjtésem tárgyával. Hogy mint szereztem később összeköttetéseket gyűjteményem gyarapítására, feleslegesnek tartom elmondani, mert hiszen erről bélyeggyűjtő fogalmat alkothat. Bizonyos, hogy az első bélyeg láttakor bennem felébredt vágy serkentett arra, hogy valamely módon az első objektumhoz hasonlók birtokába jussak. Ez hozta létre, hogy gyűjtők után kutattam inkább, mint kiállítási bélyegek után, mert hiszen tudtam, hogy ahol gyűjtő van, ott találok kiállítási bélyeget is. Tulajdonképpen abban találtam — és találom ma is — a legnagyobb lelki örömet, hogy apró kedvenceim nem voltak könnyen hozzáférhetők. Mig a levélbélyegek — ha sok pénzért is a legtöbb esetben aránylag kevés fáradsággal megszerezhetők, nálunk alkalmi bélyeggyűjtőknél egészen más a helyzet. Van nem egy bélyegem, amelylyel összes gyüjtötársaim közül egyedül csak én rendelkezem. No de mindegy — úgy gondolom — még nem elégséges a laikus előtt annak demonstrálására, hogy miért gyűjtünk ? Hogy teheti meg felnőtt, komoly ember, hogy a szoba négy fala közé temetkezve, vonzalmát apró képecskékre pazarolja ? Hosszadalmas, frázisteli magyarázatokba bocsátkozni nem érzem magam hivatottnak, de meddő munkának is tartom, mert azt, aki néhány szóból nem tudja — esetleg nem akarja — megérteni a „nagyok gyerekes pasz- szióját“, szóáradattal sem tudnám meggyőzni. Ismét azzal kezdem hogy komoly gyűjtővé csak az válik, akivel ez az érzés veleszületett. Valakit gyűjtővé nevelni ritkán sikerül, tévesek is tehát az olyan vállalkozások, amelyek ezt célozzák, a gyűjtőt csak irányítani, helyes irányba terelni lehet, hogy előbb találja meg azt a helyes utat, amelyet helyes irányitás nélkül csak sokévi tapasztalat után képes meglelni. Ä helyesen irányított gyűjtő nem elégszik meg azzal a dicsőséggel,
