Petőfi tanulmányok / 328-as doboz
Haza és szabadság Irta: Szathmáry István. Március idusa immár a nemzet törvénybe iktatott, hivatalos ünnepe. Valljuk be, 1848 március 15-ének kevés közössége volt az akkori törvényhozással és hivatalos világgal. A márciusi ifjúság vezérei, Petőfi, Jókai és Vasvári még az 1848-as országgyűlés munkáját is lassúnak találták s a tettek mezejére léptek. „Míg az országgyűlés ott fenn, mint szokása régóta, csak beszélt nagy sikeretlen, itt meg- kondult az óra,” dalolja Petőfi, aki ennek a napnak a vezérségét Napoleon dicsőségével sem hajlandó elcserélni. Március tizenötödikének ép ez a lázas, bátor, ifjú cselekvés adja meg soha nem fakuló, örök dicsőségét és jelentőségét. A sajtószabadság kivívása s Petőfi „Nemzeti dal”- ának, e szabad sajtó első termékének gyújtó akkordjai indítják meg a magyar nemzeti öntudatnak azt a hatalmas, hősi eposzát, amely nemzetünk erkölcsi erőforrásai között valóban a legnagyobb, örök, maradandó értéket képviseli. Ezen a nagy nemzeti ünnepen van tehát miért, lelkesednünk. Rákóczi lelke újra testet ölt Kossuthban s a magyar nemzet másodszor üli meg szent frigyét a szabadság eszméiével. Nemzeti és népszabadság elválha- tatlanul egybeforranak s Magyarországból, amely valamikor a kereszténység védőpaizsa volt, immár másodszor a szabadság vérző ba jnoka, keleti végvára lesz. Valóban isteni elhivatottság és világtörténelmi küldetés ez, amilyenre a Duna völgyében élő nemzetek közül egy sem hivatkozhatok. A hivatalos nemzeti ünnep nagy jelentőségéhez hogyan viszonylott, mily méreteket öltött, eléggé méltó volt-e az ország szívének, a székesfővárosnak márciusi megmozdulás- . Állapítsuk meg mindenekelőtt, hogy külsőségeiben nem volt méltó, sőt bántóan szegényes. Hol maradt az a beláthatatlan zászlóerdő s a tömegeknek az a roppant hullámzása, amely ilyen ünnepeken Páris és Berlin utcáit ellepi. . .? Igaza van Urmánczy Nándornak, aki lelkes cikkében a nemzeti ünnepek, Szent István napja és március tizenötödike zászlódíszének rendeleti szabályozását sürgeti. Ha a háborúból szerencsésen átmentett ingatlanok, a székesfővárosi bérpaloták és házak tulajdonosainak túlnyomó része annyira hazafiatlan, vagy fukar, hogy a nemzeti zászló beszerzését s a nemzeti ünnepeken való kitűzését mellőzi, rendeletileg és büntető ) szanktiók terhe alatt kell ezeket az urakat megtanítani arra, hogy mit kíván e napokon a nemzeti becsület. A székesfőváros házrengetegében nem szabad tovább is tűrni ezt a kopár szégyenfoltot, mely nemzeti ünnepeinken társadalmunk említett rétegeinek lelki ürességét és vakmerő tapintatlanságát oly bántóan hirdeti. A szegényes zászlódísszel szemben a márciusi ünnep szellemi megnyilatkozása ezúttal is gazdag és szivet-lelketemelő volt. A Magyar Tudományos Akadémia zsúfolásig telt dísztermében a Petőfi Társaság tartotta ez évben hatvanadik nagygyűlését. Az a beszámoló, melyet Havas István főtitkár költői emelkedettségű jelentésében a társaság múlt évi működéséről adott, ékes bizonysága annak, hogy a Petőfi zászlaját valóban méltó örökösök lobogtatják. Pékár Gyula elnöki megnyitójában szellemi értékeink elrablóinak és úgynevezett átértékelőinek aknamunkájára hívta fel a nemzet figyelmét. Nem szabad szó nélkül tűrnünk, hogy a Hunyadiakat, Rákócziakat, Petőfit, Liszt Ferencet és Munkácsi Mihályt ellopják történeti és szellemi értékeink kincses házából. De azt sem szabad megengednünk, hogy holmi irodalomtörténész fenegyerekek átértékeljék nemzetünk legnagyobb íróit, az ujabbkori nemzeti irodalmat pedig egyszerűen elsikkasszák s vakmerő hamisítással csak azt tegyék meg magyar íróvá, aki a kommunizmus alatt agitátorként működött vagy egyéb szolgálatot tett az új, világmegváltó tömegőrületnek. A jelenlevő közönség felviharzó lelkesedése mutatta, hogy Pékár Gyula ezúttal is a legaktuálisabb kérdést pendítette meg a legszerencsésebb és legklasszikusabb formában. Felemelő volt a nagygyűlés többi része is: Szász Károlynál. és Lázár Bélának, a jeles esztétikusoknak a Gyulay-nagydíjjal való megkoszorúzása, Kornis Gyula egyetemünk tudós rektorának Petőfi pesszimizmusáról szóló mélyen szántó székfoglalása, Bodor Aladárnak a székely balladák komor hangulatára és dübörgő ütemeire emlékeztető költeményei, Csathó Kálmán vidám humorral teljes novellája, végül Kiss Ferenc mindeneket magával ragadó szavalata. A nagygyűlést követő díszebéden vitéz József Ferencz kir. herceg beszéde tett újabb tanúságot arról, hogy a nádori ág ifjú sarja nemcsak izzó magyar, hanem mélyen gondolkodó elme és lendületes szónok is. Gyökössy Endre ünnepi serlegbe- szíde pedig valóságos apotheosise volt a fi- .1 költő-titán üstökösi pályájának, akinek a halhatatlanságon kívül semmi sem sikerült. A Petőfi Társaság hatvanadik nagygyűlése így magasztosodott a márciusi ünnepségek maradandó értékévé. Az egyetemi ifjúság ünnepén Balás Károly egyetemi tanár mutatott rá arra, hogy március tizenötödike a szabadság ünnepe, amely az egész magyar nemzeté s amelyet ép azért nem szabad párt, osztály vagy egyéni
