Petőfi gyüjtemény - C sorozat / 21-es doboz
Ők ölen. — A pályázat eredménye. — Hálás köszönetét mondunk a mi bájos hölgyközönségünknek, a mely pályázatunkon oly nagy számmal és igaz szeretettel vett részt. Nagy örömünk tellett a sok levélben, melynek legnagyobb részét közöltük lapunkban és kétszeresen jól estek a válaszok, mert kilencztized része elértette az intencziónkat, nem olcsó szellemességeket keresett, de az öt férfit, a kit napjainkig a legkülönbeknek tart. És szinte meglepő, hogy a beérkezett válaszok ugyanazt az öt embert emelték ki a többiek közül és pedig Edisont, Tisza István grófot, Semmelweis Ignáczot, Pasteurt, Jókai Mórt. Már most elképzelhető, milyen nehéz a helyzete e sorok Írójának, a ki a rideg biró szerepére vállalkozva, a dijakat kell hogy odaítélje a nobilis pályázók között. Nehéz dió a feladatnak elfogultság nélkül megfelelni, de hát a sok gondolkodásnak is csak egy a biztos eredménye : néhány száz pályázat és három pályadij ! Ezért a dijak odaítélésénél a beérkezett válaszokat háromféleképpen csoportosítottuk. Az első, melyet a sovinizmus hangol, a mely az ök öten-t közülünk, magyarok közül választja. E csoportban a legvilágosabb, legszabatosabb az Egy honleány válasza, mely hangzik ekképpen : 1. Kossuth Lajos, ki egy nemzetnek teremtett szabadságot. 2. Széchenyi István gróf, ki annyira szerette hazáját, hogy ennek boldogtalansága feletti bánata tette élő-halottá. 3. Petőfi Sándor, ki bátorságot, lelkesedést öntött az elcsüggedt szivekbe akkor, mikor arra a legnagyobb szükség volt. 4. Jókai Mór, ki a magyar szépirodalmat a legmagasabb színvonalra helyezte. 5. Tisza István gróf, ki meg meri mondani az igazságot mindenkor < és mindenekben. Az első dij tehát az Egy honleányé.