Petőfi gyüjtemény - C sorozat / 14-es doboz
— (A Fetöfi-ünnep.) A Petőfi-társaság nevében Bartók Lajos alelnök, Bartha Mikiás és End- rődv Sándor ma délben nyújtották át TVlasstcs Gyula kultuszminiszternek a Segesváron tartandó Petőfi ünnepre a Petőfi Társaság meghívóját, valamint a Petőü-ház létesítésének támogatására vonatkozó emlékiratot. TT7assí'cs a legnagyobb örömmel fogadta a meghívást és hangsúlyozva kijelentette, amint azt már a képviselőházban mondott beszédében js jelezte, hogy minden lehetőt elkövet ennek a kiváló jelentőségű nemzeti ünnepnek emelésére és hogy ő maga is részt kíván venni benne, Zsilinszky Mihály államtitkárával együtt. A Petöü-ház létesítésének eszméjéhez készséggel járul hozzá a kultusz- miniszter, aki egyszersmind a legbuzgóbb segélyéről és támogatásáról biztosította a küldöttséget. Egyúttal kijelentette, hogy az alkalmas telek ügyében a fővároshoz leiratot intéz. A közművelődési irodalmi kérdésekről folyt érdekes társalgás közben Wlassics különösen kiemelte, hogy kultúrpolitikai szempontból mily nagy fontosságú, hogy az irodalmi intézményeket is részesítsék olyan anyagi támogatásban, aminö- ben eddig csak a képzőművészetek részesülhettek. A küldöttség a Petőfi-társaság többi tagjával a délután tartott értekezleten közölte Wlassicsnak előttük tett kijelentéseit, amit a társaság tagjai nagy lelkesedéssel vettek tudomásul. Az ünnep megtartására különben országszerte folynak az előkészületek. A budapesti egyetemi ifjúság, mint már említettük, nem rendez külön ünnepélyt, hanem csatlakozik a Petőfi-társaság állal rendezendő ünnepségekhez. A kebelében alakult bizottság elhatározta, hogy a Petőfi-társaság elnökségével együtt körirato.t intéz a főiskolák ifjúságához, hogy külön ünnepélyekkel is üljék meg Petőfi emlékét. A budapesti egyetemi ifjúság a segesvári és a budapesti ünnepélyekre egy-egy szónokot küld és a segesvári honvédemlékre s a budapesti Petőíi-szoborra diszes babérkoszorút helyez. n j . / 3