Petőfi gyüjtemény - C sorozat / 14-es doboz

Boruth Elemér hátrahagyott müveit bocsátotta, közre felerészben a Petőfi-társaság (a költeményeket) és a költő özvegye (a prózai dolgozatokat;. Két vaskos és csinosan kiállított kötet tartalmazza a múlt évben elhunyt érdemes iró hosszú munkásságának nem megvetendő termékeit. A prózai dolgok nagyobbára humoros elbeszélések, tréfás hangú tárczák, melyek a vidéki olvasó közönségnek abban az időben legkedveltebb olvasmányai voltak. Boruth előadási módja éppen frissesége és jó ötletei miatt nagyon vonzó. Inkább a jelen társadalommal foglalkozik s alakjainak mintáira könnyen ráismerhetni a vidéki élet szinpadán. Nincs benne semmi erőltetettség, czikornya és távol áll a kaczagtatás vadászatától, mely jobb ízlésű ii'óinkat is nem egyszer eltéríti a helyes ösvényről. Csupa szív és jó kedély telve józansággal és sok leleménynyel. Az aktuális czikkekről e helyütt bírálatot Írni időszerűtlen. Sok kérdéshez hozzászól irányczikkeiben, melyék ma nem forognak szőnyegen, de mindenik együttvéve sokoldalúságáról tesz tanúságot. Becsesebb működésének költői része. Mint népdalszerző messze vidéken ismerős Boruth. Dalai hamar elterjedtek s mihelyt a nép közkincsévé tette, nem törődött a «nóta fabrikálójá»-val, innen van, hogy a Boruth név a felkapott nóta mellől szépen feledésbe merült. Tizenöt epikai költemény nyitja meg a kötet sorát, melyek figyelmet keltenek részleteik által, de egészben véve középszerű alkotások. Hiányzik az elbeszélő nyugalom s a költői igazságnak mélyebb érzete, könnyeden, itt-ott szépen folynak a sorok. Tárgyai változatosak: a történelem, a mai társadalmi élet, a zsidó-keresztény hitrege. Legjobban a vigabb hangú részek sikerülnek Boruthnak, s a lyra felé hajló kedélye mindenütt az érzelmek színezésére törekszik. Népdalai közül hadd álljon itt a következő mutatványul:

Jár a szellő a virághoz, Kél a hold halo vány képe . ..

Járok én is a babámhoz, Ott ül a hegy tetejébe’,

De csak titkon megyek hozzá, De a felhó' az a barna,

Mert valaki hírbe hozná. Hozzá megy és betakarja...

Csöndes a táj. Fönn az égen Zörren a kapó kilincse,

Barna felhő megy sötéten .. . Jön már az én szivem kincse... Megy a felhő, vonul tova, Csak hadd jöjjön, úgy akarom, Én is megyek valahova. Én is, én is betakarom.