Petőfi gyüjtemény - C sorozat / 12-es doboz
Bukarest, tmj. 30. Nagy férfiunk gr. Teleki László — az emberi jogok nagy bajnoka, hazánk szabadságharcza egyik sokat- szenvedett vértanúja — szerencsétlen halálának híre az itt tartózkodó honfiak kebelét gyászba boritá, már f. hó 8-án déli 12 órakor a „Románul“ czimü political lap tudati a Pes ről táviratilag kapott siomoru tudósítást; a levertség, a megdöbbenés, valamint honfiaink úgy a művelt románok részéről, kik Teleki Lászlót még az emigratio korából szeretni s tisztelni megtanulták, leirhatlan volt. Az isteni gyásztiszteletet ma tartottuk meg a ívf. egyházban, e gyászüunepélyre rendkivül sokan jelentek, meg, úgy hogy d. e. 9 órakor már nemcsak az egyház de annak udvara is tömve v dt egész gyászban öltözött néppel, 10 órakor a szokásos ima bsvégeztével lelkes lelkészünk K. F. egy igen velős s tarlalomd us beszédet tartott, melyben gr. Teleki Lá szlónak ér- j demeit, szent ügyünk melletti küzdelmeit emelé ki s igen élénken ecseteié azon csapást, melyet a mélyen tisztelt és gyászolt nagy hazafinak szerencsétlen halála okozott az összes hazának; a beszéd végén hatalmas ékesszólással rázá föl lelkes szónokunk elkeseredett s fenn zokogó hallgatóit, mondván : „nagy tettek nagy áldozatokat kiván- nak, Telekinek szelleme él s élni fog minden igaz honfi kebelében; a szent ügy, melyet a nagy hazafi képviselt, az összes haza közös ügye, melynek képviselői halhatatlanok stb.“! A hallgatók között sok huszár tiszt volt jelen, u. m. 'őrnagy B. S, továbbá D. F., P. L., K. S. kapitányok S. L., H. L., H. D., S. L. s M. A. s mások; arczaikon a bánatos érzelem s vegyülete a leirhatlan elszántságnak vala olvasható; öakénytelen is eszembe jutott Petőfinek azon jeles csatadalából : Az istenitisztelet bevégeztével a chorus, követve a nagy közönségtől, a Szózatot énekelte el. Béke poraira 1 Véres a föld lábam alatt Le lőtték a pajtásomat Előre ! V *