Petőfi gyüjtemény - C sorozat / 8-as doboz

Nyílt posta. A „Szépirodalmi Közlöny“ halad. Már nem mondja magáról hogy „tekintélyes“, sőt azt állítja, hogy még azon állítására sem fektet súlyt, melyben kijelenté , hogy ö az „irodalom központja.“ Kár. Ezeket nem ártana minél többször ismételni, legalább a „Sz. Közlöny' tárcájában is lenne valami — mulat­tató. E helyett párhuzamot húz a „Hölgyfutár“ és a „Közlöny" között, és megmutatja, hogy két garas több mint egy forint; az az : hogy miután a Sz Közlöny az idén tizenkét rövid beszélyt, sőt még rövidebb genreképet közölt, a Hölgyfutár pedig tizenegy nagy részt hosszú beszélyt, s még hosszabb két regényt adott, tehát a Sz. Közlöny többet közöl, mint a Hölgyfutár. Ilyen kimutatás van a többi részletben is, melyeket ezért nem is érintünk ; csak azt a kedves kalkulust mutatjuk még föl, hogy a „Közlöny“ azt természetesnek is találja, hogy ö többet közöl, mint a Hölgyfutár, mert úgymond ö is három ivet ad egy héten mint mi, s ezenfelül még <— b o r i t é k o t. Mintha a Sz. K legkevésbbé sem tudná, minő különbség van az iv és iv között, s hogy a mi ivünk több ezer betűvel tartalmasabb mint a Közlönyé, s hogy e szerint a „Hölgyfutár“ hetenként teteme­sen többet hoz, mint a Szépirodalmi Közlöny. — Magáról a tartalomról a Sz. K. nem szól, csak sejteti, hogy a magáét jobbnak tartja. Versein­ket, beozélyeinket körülbelül csaknem ugyanazon

Next

/
Thumbnails
Contents