Petőfi gyüjtemény - C sorozat / 7-es doboz
* A Petöfl-szobor bizottság tegnap délután Huszár Adolf műtermében ülést tartott s több nagy- fontosságú kérdést intézett el. Mindenekelőtt meghatározták az emlékmű helyét. Ott állítják fel, ahol kezdetben tervezve volt, a Petői:-téren, még pedig egész közel a járdához, a mely pont a legalkalmasabb. Utána a teljesen kész g'psz minta ércbeöntése került szőnyegre. A bizottság tagjainak, valamint a művésznek is az az óhaja, hogy a szobrot lehetőleg hazai cég öntse; de természetesen csak úgy, hogy a művészeti követelmények is minden tekintetben megóvassanak. Összesen bárom intézet adóit b • ajánlatot, név ete- sen a bécsi cs. kir. ércöntő-intézet, továbbá Tourbain szintén bécti cég és a budapesti Schlick-féle intézet, mely már a Kiss György-féle »Gyászoló géniusz«-ra is vállalkozott Ez utóbbi cég ajánlata a legolcsóbb s valószinüleg ez is kapja a megbízást, föltéve, hogy az intézet úgy van fölszerelve, hogy a nagy feladatnak megfelelhet. Ennek megítélését Huszár Adolfra bízták, ki maga is két éven át a hires Feinkorn mellett működött. Végül elfogadta a bizottság Ybl Miklós tervét a szobormű talapzatára. JvS ■ /W /// r .